Búcsú

  Sziasztok! Nehezen akarom elhinni, hogy ez lesz az utolsó bejegyzésem ebben a blogban, de tudom, hogy így lesz a legjobb. Egyszer mindennek eljön a vége, nem igaz?! Ennek a blognak most jött el. Szerettem írni, igaz, hogy részek azok ritkán voltak és volt, hogy hetekig nem volt, amit nagyon sajnálok, de későn jöttem rá, hogy nem tudok ennyi blogot egyszerre vezetni. De most azon vagyok, hogy ne legyen több egyszerre háromnál. Így könnyebb és remélhetőleg mostantól nem kell csalódnotok a részek érkezésében a többi blogomban. 

  Nehezen tudom elhinni, hogy 67 feliratkozóm lett, hiszen ez a blogom nem áll olyan sok részből. Én az elején nem tartottam egyedinek és még most sem, de az olvasók száma azt mutatja, hogy tetszett nekik, amit olvastak. Remélem így van és nem csak én gondolom így. Igaz voltak részek, amik lehettek volna jobbak is, de ezen már nem tudok változtatni és nem is akarok. 

  Nagyon örülök, hogy velem tartottatok és követtétek Harry és Amanda életét. Kíváncsi lennék az olvasóim véleményére, mármint az egész történetnek, bár tudom, hogy nem igazán szerettek kommentálni azért mégis abban reménykedem, hogy megteszitek minnél többen. 

  Már csak annyit szeretnék mondani, hogy mondani, hogy mindent köszönök, amit értem tettetek. Nélkületek nem sikerült volna létrehozni a blogot. Szóval mindent köszönök! Ti vagytok a legjobbak!

Prológus + 24 rész + Epilógus

67 rendszeres olvasó

Több mint 37 ezer megtekintés

További blogjaim:

I'll always fight for love H.S.FF.

Runaway with me L.T.FF.

You're my Angel H.S.FF.

You're the best thing in my life H.S. és L.T.

You're in my mind H.S.FF.

You bring me back to life - Befejezett H.S.FF.

Ezek a híresebb blogjaim, de a többit is megtaláljátok az modulsávon, ha kíváncsiak vagytok rájuk!

U.I. Természetesen még vannak ötleteim új blogokhoz, tehát Harry nemsokára új történetben is szerepelni fog, de mielőtt azt még elkezdeném szeretnék befejezni még párat!

Ölellek Titeket!

Vége

Epilógus

Sziasztok!

Hát ennyi lett volna ez a blog. Tudom, hogy rövid, lehetett volna hosszabb is, de úgy éreztem, hogy itt kell abbahagynom, mert a többi már csak erőltetés lenne. Csak remélni tudom, hogy tetszett nektek és nem bántátok meg, hogy olvastátok. Köszönöm, hogy velem voltatok és az utolsó percig bíztattatok. Valamikor a napokban érkezik egy búcsú is, ahol majd említek egy két dolgot, kérlek titeket olvassátok majd el. Jó olvasást!

-------------------------------------------

  A repülőről leszállva azonnal átjárta a testem a forróság, ugyanis a Nap hétágra sütött. Ebben a pár hónapban teljesen elszoktam a melegtől, hiszen Londonról ez nem igazán mondható el. De most, hogy újra itt vagyok beletelik majd egy kis időbe, mire hozzászokom. 

  A bőröndjeinket keresve megdermedtem. Rengeteg rajongó áll alig pár méterre tőlünk, akik minden bizonnyal a fiúk érkezését várják. Előre látom, hogy nem fogunk olyan hamar túljutni ezen a helyen, hiszen meg kell majd álljanak autogramot osztogatni és képeket készíteni. Én ezt nem bánom, csak még nem szoktam hozzá, de egy nap ez is meglesz Harrynek köszönhetően. 

  Még mindig képtelen vagyok elhinni, hogy sikerült rávennie arra, hogy visszajöjjek vele ebbe a városba. Ha rajtam múlt volna soha többet nem teszem be ide a lábam, de miatta képes voltam változtatni a döntésemen. Azok után, amit Anne mondott nekem, nem tudom elképzelni az életem a fia nélkül. Igaz csak pár napja vagyunk együtt, de nekem ez pár nap sokkal többet jelentett, mint azt bárki is el tudja képzelni. Megismertem őt. Találkoztam a családjával és megtudtam néhány gyermekkori történetet róla, amiket sosem fogok elfelejteni. 

  - Azt hiszem itt leragadunk egy ideig. - sóhajt fel Louis. - Pedig már annyira hiányzik Eleanor. 

  - Gondolj arra, hogy már csak pár perc és láthatod. - érintem meg a karját, mire rám mosolyog. - Biztos vagyok, hogy nem csak Ash vár itt engem, hanem titeket is a barátnőitek. - teszem hozzá.

  - Igen ebben igaza van, Perrie írt, hogy itt fog rám várni. - szólal meg Zayn. - Bár azt nem mondta, hogy a többiek is vele jönnek-e, de szerintem itt lesznek. 

  - Srácok akkor vessük magunkat a rajongóink közé. - szólal fel Harry. - Megleszel addig? - fordul felém. 

  - Persze, menjetek csak. Már nagyon várnak tieteket. - simítok végé az arcán.

  Nem siettem el a bőröndjeim keresését, mivel tudtam, hogy úgysem menekülhetünk el innen hamar. Magam után húzva kék bőröndöm indulok el Ash keresésére, akit szinte azonnal megpillantok az emberek között. 

  - Csak, hogy tud haragszom rád, de had öleljem meg a legjobb barátnőmet. - vont a karjai közé, mire én nevetve öleltem őt vissza. - Boldognak látszol. - suttogja.

  - Az is vagyok. - vágom rá. - Most már belátom, hogy nem kellett volna elmenekülnöm, de ha itt maradok lehet semmi sem így alakult volna. Tudom, hogy haragszol rám, de most itt vagyok nem lehet, hogy elfelejtjük ezt az egészet és onnan folytatjuk ahonnan abbahagytuk?

  - Dehogynem. - mosolyog rám. - Csak meg kell ígérned nekem, hogy többet nem teszel ilyet, nem lépsz le egy szó nélkül és elmondod nekem, ha valami nyomja a lelked.

  - Cserkészbecsszó! - emelem fel a kisujjam, mire ő nevetve láncolja össze az övével.

  - Nem csak Niall akadt ki miután elmentél, lehet, hogy nem mutatta annyira, mint ő, de Harry is szomorú volt. De ahogy most ránézek, nem is lehetne boldogabb. - néz a szemembe.

  - Tudod, így utólag talán kicsit örülök, hogy minden úgy történt, ahogy. Hiszen így ismerkedhettem meg vele, így szerethettem belé és így lehet boldog a hátralévő életemben. - pillantok a fiúk felé. - Niall is kezd megbocsájtani vagyis próbálkozik, hiszen a koncert után engem is megölelt, pedig nem hittem volna, hogy megteszi. 

  - Niall olyan, mint egy aranyos kölyökkutya, csak szeretetre vágyik, de mikor megbántják az nagyon tud neki fájni, viszont a kutyák sem annyira haragtartók, így szép lassan az ő mérge is elszáll. - vonja meg a vállát.

  - Én is abban reménykedem, meg persze abban is, hogy Harrynek is meg fog bocsájtani, mert nem akarom tönkretenni a barátságukat...

  - Ki kell nekem megbocsájtson? - ölel át hátulról, mire egy halk sikoly hagyja el az ajkaim. - Aranyos vagy, amikor megijedsz. - puszil a nyakamba. - Szia, Ash.

  - Helló. - int neki. - Am, már kérdezni akartam a szervezéshez is visszatérsz? - megvonom a vállam. - Erről még beszélünk később. - néz rám komolyan, majd elindul a többiek után. 

  Ezen még nem gondolkodtam, de nem akarok oda visszatérni. Valamiért azt érzem, nem igazán nekem való munka, már nem. Bár az is lehet, hogy egy nap meggondolom magam, de az biztosan nem most lesz. A kezemben lévő telefon rezegni kezdett. Dy írt, hogy reméli épségben megérkeztünk és nem feledkezem meg róla. Biztos lehet benne, hogy nem fogok, neki köszönhetem, hogy képes voltam tájékozódni Londonban.

  - Gyere menjünk. - kulcsolja össze az ujjainkat Harry, majd kezd kifelé húzni. - Ha a munkádhoz nem is térsz vissza, remélem egy nap a mi esküvőnket megszervezed. - suttogja a fülembe, mire megállok. - Szeretlek és komolyan gondoltam, amit az előbb mondtam. - csókol meg. 

  Nem érdekel, hogy mi lesz velünk, hogy most lőtte le a leánykérést, ha egyáltalán tervezett ilyet, de örülök, hogy ezen gondolkozik. Akár most ebben a percben is hozzámennék, de tudom, hogy nem lehet még túl korai és, mint szervezőnek sok dolgom lesz még benne. 

  Hallom a vakuk kattogását, de nem érdekel. Szorosan bújok hozzá és túrok a hajába. Hozzá kell szoknom, hogy mellette többet már nem lesz nyugodt életem, minden lépésem figyelni fogják, de nem érdekel. Ha ő itt van mellettem és szeret, amit tudom, hogy tesz, kibírok bármit. Kibírom, mert szeretem. Kibírom, mert nélküle nem tudnám elképzelni az életem. 

  Kézenfogva lépünk ki a hatalmas üvegajtón, az új életünk elé nézve...

24.rész - Randi

Sziasztok!

Meghoztam az utolsó részt. Tudom, hogy tegnapra ígértem, de rosszul

lettem így nem tudtam befejezni, ma viszont megtettem és még

a mai napon hozom az epilógust is. Biztosan lesz, mivel már jól vagyok

és még korán van, szóval semmi képen sem fogok elaludni.

Köszönöm, hogy velem tartottatok és bíztattatok.

A jövőhéten, majd egy búcsút is fogok írni, amiben lesznek

információk az új blogról is. 

Jó olvasást!

----------------------------------------------------------------

  A fiúk koncertje tegnap este volt. Életemben nem láttam még ennyi ember egy helyen, mint most. Pedig elég sok híres ember esküvőjét szerveztem már meg, ott sem voltak kis számok a vendéglistán, de ez mindent felülmúlta. Több ezer fiatal lány, akik csak azért jöttek el, hogy őket lássák, hogy találkozzanak velük és talán még képet is készíthessenek, bár ez lehetetlen, ők is tudják, de a remény hal meg utoljára nem igaz?

  Két és fél órán keresztül ugráltak a színpadon, pontosan úgy, mintha még mindig 18-19 évesek lennének, pedig már jóval meghaladták azt a kor. De mit számít az életkor, ha te jól érzed magad a bőrödben? Mit számít, hogy mennyi vagy, ha te fiatalnak érzed maga?! Semmit. Nem a kor határoz meg, hanem, hogy te magad mennyinek érzed a korod, ők még most is tinik, akik szeretnek hülyéskedni és énekelni. A rajongók szerintem akkor sem távolodnak el majd tőlük, ha öregek lesznek és talán még összejönnek egy kisebb koncertre. Én személy szerint még azt is el tudom képzelni, hogy ősz hajjal ugrálnak a színpadon, mit meg nem adnék, hogy lássam egyszer így őket. 

  A koncert után egy hatalmas buli volt a fiúk részére megszervezve, amiről elég későn jöttünk el. Mindenki teljesen kiütötte magát, csak egy személy nem, ami nem kicsit volt furcsa számomra. Én is keveset ittam, de Harry semmit. Nem értettem, hogy miért egészen addig, míg ma reggel be nem jelentette, hogy randira akar vinni és nem akart rajta másnapos lenni. 

  Igazi randin még nem nagyon voltunk, de most úgy döntött, hogy elvisz, aminek biztosan nem fogom megtudni a helyszínét, míg oda nem érünk. Nem adta tudtomra, hogy mit vegyek fel, ami kicsit kikészít, hiszen nem akarok túlságosan kiöltözni hiába...

  - Legalább azt áruld el, hogy mit vegyek fel?! - sóhajtok fel a háthoz állva.

  - Valami meleget és ne legyen a lábadon magassarkú, mert arra semmi szükség nem lesz. - fordul meg.

  - Pedig azt hittem, hogy tetszett a tegnap esti cipőm. - emelem fel a lábam.

  - Tetszett. - kapja el a derekam. - De most nem illene ahhoz a helyhez, de lesz még alkalmad felvenni, ígérem. 

  - Rendben. - nyomok egy puszit az rácára, majd megfordulok és elindulok ki a szobából.

  - Ne riszáld így a csípődet, mert akkor biztosan nem jutunk el a randira. - morogja, mire felnevetek, majd az ajtóból hátrapillantva rákacsintok és bezárom magam után az ajtót. - Ez még visszakapod, hercegnőm. - kiáltotta utánam. 

  Mivel azt mondta, hogy öltözzek meleg, elővettem egy farmert és egy kötött pulcsit. Nem a legmelegebb ruháim, de azért nem fogok bennük fázni. Lábamra visszahúztam a csizmám, majd feltettem egy halvány sminket és már kész is voltam. 

  Kint már teljesen sötét volt ebben az órában. Valamiért mégis úgy érzem, hogy nem bent leszünk, hanem a szabadban, különben miért mondta volna, hogy melegen öltözzek?

  - Nagyon csinos vagy. - lép be Louis a konyhába. - Elmondta már, hogy hová akar téged vinni? - vigyorog rám.

  - Nem, semmit sem mondott, így mostanra feladtam a kérdezősködést. - vonom meg a vállam. - De valamiért azt érzem, hogy mindenki tudja rajtam kívül ebben a házban.

  - Talán igazad van, talán nem. - nevet fel. - De abban biztos vagyok, bármit is talált ki neked, imádni fogod.

  - Legalább ne csinálj úgy, mintha nem tudnád, mert neked biztosan elmondta. Ismerem már annyira, hogy tudjam. - lököm meg. - De az is tetszene, ha egy barlangba vinne, ha ő is ott van.

  - Ez sokkal jobb, mint egy barlang, majd meglátod kislány. - borzolja össze a hajam.

  - Mehetünk? - kérdi az ajtónak dőlve Harry.

  - Persze. - mosolygok rá.

  - Csak egyben hozd haza ezt a lányt, haver, mert elég sötét van odakint. - néz rá Louis, majd rám mosolyog és elhagyja a konyhát.

  - Inkább nem kérdem meg, hogy ezt mire értette, mert valószínűleg úgysem mondanád el. - lépek hozzá közelebb.

  - Teljesen igazad van, most pedig gyere. - fogja meg a kezem.

  Miután mindketten felvettünk a kabátunkat, már ki is lépünk a házból. Besegített a kocsiba, majd ő is beült mellém. Nem mentünk olyan sokat mikor megállt a Temze partjánál. Nem értem, hogy mit keresünk itt. Komolyan itt akar randizni velem, ahol semmi sincs és ilyen hideg van?!

  - Ne aggódj, nem a semmi közepére hoztalak, csak egy kicsit sétálnunk kell, míg odaérünk. - suttogja a fülembe, mintha kitalálta volna, hogy pontosan mire is gondoltam. 

  Kézenfogva sétálgatunk közel egymáshoz, míg a távolba fel nem fedezek egy kisebb hajót. Kérdőn pillantok Harry, aki mosolyogva bólint. Tehát az nekünk van ott?! Oké azt hittem senki sem tud meglepni a randikon, de úgy látszik ebben is tévedtem vele kapcsolatban. A Temzén fogunk kettesben hajókázni, este? Egyáltalán tudja vezetni?!

  - Szia, Kyle! - szólal meg Harry, mikor odaérünk. - Kösz, hogy elhoztad ezt a kicsikét. - bök a hajó felé. 

  - Szívesen, haver. - biccent felénk. - Gondolom használni tudod, szóval én át is adom neked, majd szólj ha jöhetek érte. - ráz kezet Harryvel.

  - Megtanulom. - azonnal lefagyik a mosoly az arcomról. Még sosem vezetett ilyet és azt akarja, hogy felszálljak rá. Kizárt dolog. - Csak vicceltem, Am. Persze, hogy tudom vezetni. - nevet fel.

  - Ilyennel nem szép dolog viccelni. - vágom rá, mire jobban nevetni kezd. 

  Miután mindketten biztonságban feljutottunk a hajóra, Harry beindítja a motort, majd elindulunk a vízen. Dermedten állok a közelébe, hiszen én még sosem voltam hajón ezelőtt és nem gondoltam volna, hogy első alkalommal a sötétben történik majd meg. Harry lejjebb vette a sebességet, majd odajött hozzám és átölelt.

  - Nincs mitől félned. - suttogja. - Sosem hagynám, hogy bajod essen. Nem hoztalak volna ide, ha attól félnék, hogy bármi történhetne. 

  - Tudom, csak kicsit hideg van itt... - fonom össze magam előtt a karjaim. 

  - Akkor gyere igyuk meg a forralt borunkat, az majd kicsit felmelegít, ha meg nem akkor átölellek én, hogy melegítselek.

  - Milyen romantikus valaki. - nevetek fel. - Na hol is van az a bor? - vigyorgok fel rá.

  Mindketten leültünk közel egymáshoz a bőrülésre, majd a kezünk a borral csodálni kezdtük az elénk terülő tájat. London este a legszebb, hiszen akkor van kivilágítva az egész város.

  - Még mindig fázol? - mire megrázom a fejem és közelebb bújok hozzád. - Akkor miért bújsz ennyire közel hozzám?!

  - Szeretek a közeledben lenni, de ha neked nem tetszik akkor... - húzódom el tőle, mire azonnal utánam kap és visszahúz magához.

  - Azt egy szóval sem mondtam, hogy azt akarom, hogy elmenj. - ölel magához. - Tudod nagyon örülök, hogy holnap te is velünk jössz. - sóhajt fel. - Bár gondolom rájöttél, hogy akkor is magammal vittelek volna, ha nem mondtál volna igent.

  - Igen, tisztában voltam vele, de nem kell elhurcolj, ugyanis én csak ott lehetek boldog, ahol te is ott vagy, ha haza akarsz menni, akkor én veled tartok. Nem azért, mert én is vissza akarnék oda menni, hanem azért mert szeretlek téged és boldoggá akarlak tenni. 

  - Ha visszamennék oda és te nagyon nem érzed magad jól, amit biztosan észreveszek majd akkor mit szólnál ahhoz, ha egy kis idő múlva ideköltöznénk, csak mi ketten? - kérdi a szemembe nézve.

  - Képes lennél otthagyni a barátaidat és mindenkit, miattam? - motyogom alig hallhatóan. 

  - Igen, ezt is képes lennék megtenni érted. Bár szerintem a többieknek is elege van már a melegből. - vonja meg a vállát. - Mi itt nőttünk fel, ide kötnek az emlékeink, szerintem nem csak nekem van néha honvágyam, hanem nekik is.

  - Miért költöztetek el?

  - Hírtelen ötlet volt. Mivel itt éltük át a karrierünk legszebb pillanatait el akartunk innen tűnni. Nem azért, mert megutáltuk Londont, ha nem túl sok emlék kötött minket ide... De úgy érzem, hogy én már képes lennék ide visszajönni. Közelebb lehetnék a családomhoz is és ha téged ez tesz boldoggá akkor szívesen visszaköltözöm ide.

  Nem akartam előtte sírni, de mégis kibuggyant egy könnyen, hiszen még senki sem hozott volna értem ilyen nagy döntést. Ha én itt akarnék maradni akkor képes lenne ideköltözni, csak miattam, ez számomra minden ajándéknál többet jelent, de nem fogom ezt kérni tőle, csak ha tényleg úgy érzem, hogy már nem leszek képes boldog lenni abban a városban. 

  - Miért sírsz? - kérdezi aggódva. - Mondtam valamit?

  - Nem. - rázom meg a fejem. - Csak én akarok annyit mondani, hogy nagyon szeretlek. 

  - Én is téged, mindennél jobban. - csókol meg. 

  Karjaim a nyaka köré fonom, majd lassan az ölébe helyezem magam. Kezei szorosan magához húznak...

  - Vissza kéne mennünk és ezt a szobában folytatnunk, mielőtt megfázol. - suttogja a nyakamba, mire én egy aprót bólintok, majd kimászok az öléből. 

  Kezem után nyúlva húz engem is magával a kormányhoz, majd maga elé állítva indítja be a motort és fordulunk vissza. 

  - Segítesz? - puszil a nyakamba, én pedig bólintok.

  Kezeim a kormányra helyezem, ő pedig az enyémekre, így irányítjuk a hajót ketten...

23.rész - "Te vagy az a lány."

 Sziasztok!

Meghoztam nektek az új részt, remélem örültök neki és tetszeni fog. Nem akarom húzni az időt, csak annyit szeretnék mondani, hogy ma késő este még lesz egy rész, holnap pedig érkezik az epilógus. Köszönöm a bíztatást és az olvasókat!

Jó olvasást!

 Az este folyamán, amikor elvonultam Gemmával nagyon sokat nevettem. Viccesebbnél viccesebb történeteket mesélt Harryről, amit egyszerűen képtelen voltam róla elhinni, hiszen sosem néztem volna ki belőle, hogy ilyen gyerek volt. Sokkal hamarabb el tudtam volna képzelni ezeket Louisról, mint róla, de úgy látszik gyerekként mindenki szeret hülyéskedni. Nem csak én voltam olyan baba, aki képtelen volt megülni a fenekén, bár azt nem mondhatom, hogy már kinőttem hiszen ez nincs így, de képes vagyok felnőttként is viselkedni, ha akarok, de az is sokszor megtörténik, hogy rosszabb vagyok, mint egy tini, de aki szeret az így fogad el. 

  - Emlékszem, hogy öt éves volt, mikor anya hazahozott egy kutyát és - nevet fel, de mielőtt még folytathatná kivágódik az ajtó és Harry jelenik meg - a francba most nem fejezhetem be.

  - Még szép, hogy nem Gem. - vágja rá. - Ez az a történet, amit senki sem tudhat meg rólam, még az a lány sem, aki a világon a legfontosabb számomra. - néz rám. 

  - Jaj ne már Harry, tudni akarom. - nézek rá könyörgően. 

  - Szó sem lehet róla. Azt sosem felejtem el és eszem ágába sincs, hogy te is megtud, mert akkor életem végéig ezzel szívatnál. Gemma már így is ezt teszi és néha anya is mikor az eszébe jut, de neked nem juthat a füledbe ez a történet soha az életben!

  - Undok vagy Harry! - sóhajt fel Gemma. - Miért nem hagyod, hogy más is nevessen rajtad, a családon kívül?

  - Talán azért, mert nem szeretném, hogy megtudják a mocskos kis gyermekkori történeteim. - forgatja szemeit, mire felnevetek, majd elé sétálok és a füléhez hajolok.
  - Nincs olyan történet, amivel elérnék, hogy kiszeressek belőled. - suttogom, mire elkapja a derekam és magához húz.
  - Ezt eddig is tudtam, de attól még nem fogom neked elmondani, kicsim. - csókol nyakon. - Szerintem Gem, már így is eleget mesélt neked rólam.
  - Még lenne mit. - gondolkozik el Gemma, mire Harry szigorúan pillant felé. - Oké nem lenne semmi. - emeli magasba a kezeit.
  - Én is így gondoltam. - morogja. - Anya, szeretne veled beszélni, mielőtt még lefeküdnénk. - mosolyog rám. - A konyhában vár rád. - bök az ajtó felé.
  Nem tudom, hogy mit akarhat. Fogalmam sincs, hogy félnem kéne vagy sem, de magabiztosan indulok le a lépcsőn, majd lépkedek a konyha felé.
  - Édesem, gyere ülj le, szeretnék neked mondani valamit. - mosolyog rám, amint belépek. - Ne ijedj meg, semmit rosszat nem fogok veled közölni, csak szeretnék valamit megosztani veled, amit szerintem tudnod kell, amit csak egy anya vehet észre a fián, senki más.
  - Hallgatlak. - motyogom a kezeim bámulva, majd erőt véve magamon emelem rá a tekintetem.
  - Tudod Harryt már nem egyszer láttam boldognak, de ez most más. Amikor először jelent meg Ninával az oldalán, boldog volt, ezt tagadni sem lehet. Szerették egymást, de én már az elejétől fogva tudtam, hogy nem ő az igazi neki. - rázza meg a fejét. - Erről sosem beszéltem neki, nem is akarok, de tudtam, hogy nem lesz esküvő. Gondolom végig azt hitted, hogy haragudni fogok rád, de ez egyáltalán nem igaz. Boldog vagyok, hogy a fiam végre megtalálta azt a lányt, akit mindennél jobban szeret, aki a saját életénél is fontosabb számára. Te vagy az a lány. Látom a szemében, a szavaiban, a mozdulataiban. Érted képes lenne bármit megtenni és meg is tett, hiszen felbontotta az eljegyzését. Szeret téged. Nagyon örülök, hogy végre megtalálta számára az igaz szerelmet és csak remélni tudom, hogy képes lesz téged megtartani, te pedig képes leszel megbocsájtani a hülyeségeit, mert ez biztosan mondhatom, hogy jó néhány baklövése lesz, de sosem szándékosan. Tudnod kell, hogy bármit is tesz majd teljes szívéből szeret.
  - Még a legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy ezt fogod nekem valaha mondani, azok után, ami történt. - vallom be. - De belátom, hogy semmi sem úgy történik az életemben, ahogy én azt elterveztem. Az utolsó időben minden szabályom megszegtem. Elmenekültem, pedig azt mondtam sosem fogok, de a szerelem elől mégis megtettem.
  - Semmiért se hibáztasd magad édesem, lehet, hogy eleinte nem érezted helyesnek, de be kell látnod, hogy te vagy a legjobb, ami a fiammal valaha történhetett volna. - fogja meg a kezem. - Nélküled sosem lehetne boldog, de abban biztos vagyok, hogy te mindeneddel azon leszel, hogy boldoggá tedd őt.
  - Így van. - nyelek egyet. - Azon leszek és el is fogom érni, mert számomra a mosolya örömöt jelent, engem az tesz Boldoggá, ha ő mosolyog, mert akkor biztosan tudom, hogy boldog.
  - Akkor nyomás felfelé hozzá és mond el neki, hogy mit érzel iránta és tedd boldoggá őt. - néz a szemembe, mikbe könnyek gyűlnek.
  - Ezt fogom tenni. - bólintok rá.
  Felállva még egyszer rámosolygok, majd elindulok Harry szobája felé. Biztosra veszem, hogy már az ágyán fekszik rám várva, de mielőtt még lefeküdnénk, muszáj elmondanom neki, hogy mit érzek iránta. Tudnia kell, mert még sosem mondtam el neki végig sosem fejtettem ki érzéseimet előtt.
  Szobájába belépve, egyből rám kapja tekintetét.
  - Történt valami? - lép közelebb hozzám, majd veszi kezei közé az arcom.
  - Semmi. - hunyom le a szemem. - Csak muszáj elmondanom neked valamit. - nézek a szemébe. - Ugye tudod, hogy mennyire szeretlek? - kérdem tőle, mire ő bólint. - Sosem mondtam el neked, hogy mit szeretek annyira benned, hogy mit érzek a közeledbe, de most szeretném veled közölni.
  - Mit mondott neked anyám, hogy ennyire megríkatott? - töröl le egy csepet az arcomról. Sírok? Észre sem vettem.
   - Pontosan azt mondta, amit hallani akartam. - mosolygok rá. - Az első pillanatban megdobogtattad a szívem, amikor megláttalak téged az irodám előtt. Sosem éreztem még ilyet, sosem érte el nálam senki sem, hogy megdermedjek egy pillanatra, de te elérted. Te már az első percben levettél a lábamról, mint még senki más. A hangoddal, a bájos mosolyoddal, magaddal. Nem akartam elhinni, hogy egyik percről a másikra elloptad a szívem. Beléd szerettem, pedig nem is ismertelek... aztán mikor minden kiderült elmenekültem, mert nem akartam szembenézni a következményekkel, de most itt vagyok és teszek rájuk, csak az számít, hogy mi boldogok legyünk és együtt legyünk, semmi más. Szeretlek. - nézek a szemébe.
  - Ezt eddig is tudtam, de örülök, hogy most tőled is hallhattam. - dönti enyémnek a homlokát. - Mit mondott neked anya?
  - Az nem fontos. - mosolyodok el. - De úgy éreztem, hogy el kell neked ezt mondanom, hogy tud mennyire fontos vagy nekem, hogy tud mit jelentel nekem.
  - Te vagy a mindenem. - suttogja az ajkamra. - A mindenem. - tapasztja ajkait az enyémre. - Örülök, hogy találkoztam veled és elmondhatom, hogy mennyire szeretlek az egész világnak.
  Lehet, hogy mondani szeretett volna még valamit, de nem érdekel. Kezeim a nyaka köré kulcsoltam, majd szorosan magamhoz húztam. Kezeivel megemelt, én pedig egyből köréje csavartam a lábaim. Tudom, hogy törődnöm kéne azzal, hogy a családja itt van alig pár méterre tőlünk, de nem fogom leállítani, még akkor sem ha ez lenne a helyes.
  Szeretem. Mindennél fontosabb nekem, képtelen lennék azt mondani neki, hogy hagyja abba és nem is akarom, hogy ezt tegye.
  - Ha most nem állítasz le akkor később nem fog sikerülni. - rejti el arcát a hajamba.
  - Nem akarlak leállítani. - motyogom.
  - Pedig azt hittem, hogy vagy olyan jó kislány, hogy a szüleim közelében ne csináljunk semmit. - morogja. - Tévedtem.
  - Nagyot. Nem vagyok én olyan jó, mint amilyennek hiszel. - nevetek fel. - Sokkal rosszabb vagyok, de ha jól tudom, de pont ezt szereted bennem.
  - Nem. - áll meg egy pillanatra. - Nem csak ezt, hanem mindent szeretek benned. - jelenti ki. - Minden egyes részedet, tulajdonságodat, baklövésedet, mindened.
  - Ó milyen szókimondó lett hírtelen valaki. - nevetek fel. - De mi lenne, ha nem beszélnénk, hanem inkább cselekednénk? - suttogom a fülébe.
  - Ahogy óhajtod, hercegnőm. - dönt el az ágyon, majd mászik fölém...

22.rész - A nagy találkozás

Sziasztok!

Tudom, hogy alig pár órája volt új rész, de mondtam, hogy be szeretném fejezni ezért megpróbálok naponta hozni részeket, hogy minnél hamarabb sikerüljön és több időt szentelhessek majd a többi blogomra is. Remélem tetszeni fog és várni fogjátok a folytatást. Nem ígérem, hogy lesznek pikáns részek, bár az is meglehet, mert az utolsó előttibe egy randit tervezek, ami remélem tetszeni fog nektek. Köszönöm a bíztatást és az olvasókat!

Jó olvasást!

------------------------------------------------------------------

  El sem hiszem, hogy képes volt rávenni az este, hogy elmenjek vele. Nem arról van szó, hogy nem akarok találkozni a családjával, mert szeretnék, de attól tartok nem fogok nekik megfelelni. Biztos vagyok benne, hogy a történetünket már tudják és kétlem, hogy örülnének neki. Tönkretettem egy kapcsolatot, mert szülő szeretne fiának egy ilyen partnert?! Egyik sem. 

  Nem szeretném, hogy rossz legyen a viszonyunk, de úgy érzem, hogy ez sokkal inkább kínosabb lesz, mint a Niall sztori. Neki sem volt könnyű elfogadnia, kétlem, hogy teljesen beletörődött, de próbálkozik, nekem ez számít. De a család az más. Ők nem bocsájtanak meg olyan hamar a baklövéseket, főképpen nem az olyanokat, mint az enyém. Bele sem akarok gondolni, hogy mit gondolhatnak rólam.

  - Harry - szólok neki, mire pár másodperc múlva megjelenik az ajtóban - kérlek segíts eldönteni mit vegyek fel. - fordulok felé, könyörgően. 

  - Am - lép közelebb - nem kell kiöltöznöd, csak ad önmagad és meglátod minden jó lesz. - simít végig csupasz karomon. - Kedvelni fognak téged, pont ahogy én is.

  - Igen, mert minden szülő álma egy olyan barátnő, mint én. - sóhajtok fel. - Harry tönkretettem a készülő házasságodat, szerinted a szüleid tárt karokkal fognak engem fogadni? - nevetek fel kínosan.

  - Ismerem őket, anya már most odáig van érted. - suttogja, átkarolva engem. - Nem kell aggódnod minden a legnagyobb rendben lesz. Nem esznek embereket, ha ettől tartasz. Kedvelni fognak. - puszil a nyakamba. - Emlékszel, mikor nem akartad elhinni, hogy a fiúk sem haragudnak rád, mégis igazam lett? - bólintottam. - Most is igazam lesz.

  - De ez más... Valahogy képtelen vagyok elhinni, hogy minden rendben lesz. - motyogom. - Ők a szüleid, nem pedig a haverjaid. Az enyémek, mindentől védeni akarnak, szóval ne mond nekem azt, hogy ilyen hamar elfelejtették mit tettem veled...

  - Nem felejtették el. - néz a szemembe. - De nem gyűlölnek téged. Anya szerintem alig várja, hogy megismerjen, pont úgy, ahogy Gemma is. Lehet, hogy kicsit dühösek voltak rád az elején, de elfogadják, hogy ez az én döntésem, hogy téged szeretlek és veled akarok lenni. 

  - Oké, feltételezzük, hogy igazad van, de akkor sem állíthatok be szakadt farmerbe és egy laza pólóba, mert az nem való egy találkozásra. - rázom meg a fejem.

  - Tőlem úgy is jöhetnél. - mosolyog rám. - De ha mindenáron a véleményem akarod akkor vegyél fel egy inget egy gatyával és minden rendben lesz. - nyugtat meg. - Fél óra múlva indulunk, addig én lent leszek. - nyom egy csókot az ajkaimra, majd távozik a szobából. 

  Magamra kapok egy fekete kicsit ünneplőbb inget, alulra pedig egy sötét kék farmert, a lábaimat pedig sarkatlan csizmámba bújtatom. Nem öltöztem ki mégis megfelelőnek érzem a találkozásra az öltözékem. Még egyszer a tükör elé lépek, majd megnézem magam benne. Alig észrevehető smink, laza hullámos hajjal. Csak remélni tudom, hogy Harrynek igaza van és kedvelni fognak...

***

  Az út csendesen telt. De ahogy befordultunk az utcájukba, a hasamban lévő görcs egyre rosszabbodott. Félek. Lehet ez azért is van, hiszen eddig még egy barátom családját sem látogattam meg, bár kétlem. Szerintem ez inkább annak az oka, hogy félek attól mit gondolnak majd rólam. Harry a combomra helyezi a kezét, mire én felé fordítom a szemeim. Mosolyog. Tudom, hogy meg szeretne nyugtatni, de nem könnyű bármit is elérni nálam ebben a helyzetben.

  - Megjöttünk. - suttogja. A válla felett kinézek az üvegen és egy nem túl nagy családi házat fedezek fel. Nyelek egy hatalmasat, majd visszavezetem tekintetem Harryre. - Nyugodj meg, kedvelni fognak. Ismerem őket. 

  - Én még mindig úgy érzem, hogy nem kellett volna veled jönnöm. - suttogom. - Meg akarom őket ismerni, de gondolj csak bele...

   - Am - fogja kezei közé az arcom, mire behunyom szemeim - ha bármi történik én veled leszek és leállítom őket. - néz a szemembe. - De semmi sem lesz, most pedig gyere szépen és menjünk be. Jó?

  - Rendben. - adom meg magam. Kiszáll a kocsiból, majd engem is kisegít. Összekulcsolja az ujjainkat és elindul a ház felé. - Csak kérlek ne engedd el a kezem, egy percre sem odabent. - suttogom, mire ő megszorítja ujjaim.

  Amint a zár kattant, tudtam, hogy már nincs visszaút. Belépve az előszobába, egyből meleg szeretett fogadott. Az a bal oldali falra tekintve rengeteg gyermekkori képet fedezek fel, Harryről és gondolom Gemmáról. Ám a bámészkodásom léptek zavarják meg, mire feszülten pillantok a hozzánk közeledő idősebb hölgyre.  

  Arcán kedves mosoly terül szét, amint észrevesz minket. Ez a mosoly kicsit megnyugtat, de még mindig nem eléggé, hogy ne remegjenek bele a lábaim. Harry elé érve, azonnal a karjai közé zárja, mire neki muszáj elengednie a kezem, hogy visszaölelje az anyukáját. Feszülten arrébb lépek, majd próbálom megnyugtatni magam, hogy semmi gond sem lesz. De Harry anyukáját elnézve, nem tudnám róla azt feltételezni, hogy hamarosan nekem esik majd és sértegetni kezd. 

  - Ő lenne az a lány, akiről már annyit hallottam? - pillant rám, miután eltávolodott fiától. Arcomra pír szökik, hiszen nem tudom, hogy mit kéne tennem.

  - Jó napot asszonyom, Amanda Williams vagyok. Örülök, hogy megismerhetem. - próbálom elrejteni a hangomban lévő remegést.

  - Kérlek kedvesem, tegeződjünk, nem vagyok még olyan öreg. - mosolyog rám kedvesen, majd meglepetést okozva nekem, magához ölel. - Örülök, hogy megismerhetem azt a lányt, aki elrabolta a fiam szívét. - suttogja, miközben én még mindig dermedten állok a karjai között, ám pár másodperc múlva visszaölelem és megkönnyebbülve sóhajtok fel, miközben Harryre pillantok, aki mosolyogva néz minket.

  - Sajnálom, hogy miattam lett vége Harry... - kezdek bele, de megállít, majd mosolyogva néz a szemembe és szólal meg.

  - A sors akarta így, kedvesem. Harry nem hiába választott téged. - rázza meg a fejét. - A szív mindig tudja ki az igazi számára és ha rá hallgatunk, akkor minden tökéletes lesz. Ha ezzel azt akarod közölni velem, hogy ne haragudjak rád, azt kell mondanom, hogy sosem tettem azt. Lehet, hogy eleinte elszomorított, de utána rájöttem, hogy nem hiába történt így ez az egész. Nem hiába kerültél te a fiam mellé. Tudnod kell, hogy més sosem láttam őt ennyire boldognak, mint melletted.

  - Én is nagyon boldog vagyok vele. - suttogom. - Ígérem, hogy nem fogom őt megbántani és sosem engedem majd, hogy szomorú legyen.

  - Melletted nem is lehetnék szomorú. - karolja át a derekam Harry. - Hiszen számomra te egy angyal vagy, aki megmutatta nekem, hogy milyen az igazi szerelem. 

  - Annyira jó látni, hogy ilyen boldogok vagytok. - váltogatja köztünk a tekintetét az anyukája. - A nagy boldogságban el is felejtettem bemutatkozni, Anne vagyok. - néz a szemembe.

  - Örülök, hogy megismerhetlek Anne. - mosolygok rá vissza kedvesen. 

  - Gyertek be a nappaliba, már a többiek is nagyon várják, hogy megismerkedjenek Amandával. - indul vissza a folyosón, minket kettesben hagyva Harryvel. 

  - Látod én megmondtam neked, hogy minden a legnagyobb rendben lesz. - ölel magához. - Ismerem a családom és tudom, hogy elfogadják azt a lányt, akit én szeretek még akkor is, ha ők nem bírják. - suttogja, mire megdermedek. Mit akar azzal mondani, hogyha nem is bírják. Engem nem bírnak? - De téged bírnak. - teszi hozzá.

  - Ilyet ne csinálj többet. - ütök a mellkasára. - Szeretném, ha bírnának a szüleid. Nem akarom, hogy csak azért fogadjanak el, mert téged boldoggá teszlek, hanem azért, mert ők is kedvelnek engem. 

  - Kétség sem fér hozzá, hogy kedvelnek téged, Am. - dönti enyémnek a homlokát. - Az első perctől fogva kedvelnek, pont, ahogy én is.

  - Szeretlek. - suttogom az ajkaira, majd elindulunk a nappali felé.

  Beérve egyből megpillantom a kanapén ülő szülőket és mellettük egy barna hajú lányt, aki minden bizonnyal Gemma lesz. 

  - Azt hittem, már nem is akarsz minket is üdvözölni. - ugrik fel Gemma, majd öleli magához Harryt, aki nevetve viszonozza. - Mellesleg nagyon szép, Haz. - suttogja, de én is tisztán kivettem mit mondott, hiszen közel állok Harryhez.

  - Te is hiányoztál nekem, Gem. - puszil a hajába. - Enged meg, hogy bemutassam neked a... - de Gemma mit sem törődve Harry beszédével felém fordul. 

  - Jaj, elég már Hazz. - legyint. - Pontosan tudom ki ő. Örülök, hogy megismertelek Amanda, sokat hallottam rólad, Gemma vagyok. - ölel magához, amit én mosolyogva viszonzok. - Gondolom Harry semmit sem beszélt neked a gyermekkoráról, ne aggódj én majd kimesélem, hogy milyen is volt, amikor még pelenkás volt. 

  - Azt nem tennéd meg Gemma. - morogja Harry. - Csak ne beszéld tele a fejét a sok hülyeséggel. - néz rá szigorúan, mire ő csak felnevet.

  - De én kíváncsi vagyok rájuk. - nézek Harryre.

  - Tudhattam volna, hogy ez lesz, ha egyszer bemutatom neked őt. - néz Gemmára sóhajtva. - De nem hiszem, hogy el tudod őt üldözni mellőlem, hiszen nagyon aranyos baba voltam. - vigyorog.

  - Azt majd meglátjuk. - jelenik meg huncut mosoly az arcán. - Tudod a cuki sztorijaidat sem fogom kihagyni.

  - Gyerekek elég legyen. - szólal meg nevetve Anne. - Ezt folytathatjátok később is, most inkább foglaljatok helyet és meséljetek el nekünk mindent az elejétől fogva, mert én nem csak Harry verziójára vagyok kíváncsi, hanem a tiedre is kedvesem. - néz rám. 

  A kanapén ülve azon gondolkodom, hogy mire lenne kíváncsi Anne. Igazság szerint tudom, de azt a napot inkább szeretném elfelejteni. Nem azért, mert annyira rossz lett volna, hiszen az volt a legjobb napom, de ott szegtem meg az ígéretem és arra nem tudok büszke lenni. 

  - Kérdezhetek valamit? - pillant rám Gemma, miután nagy nehezen elmeséltünk neki, hogy is találkoztunk mi ketten. Egy bólintással jelzem, hogy nyugodtan tegye fel. - Miért menekültél el előle?

  - Tudod nem volt könnyű elfogadnom, ami történt. Eddig még egyszer sem történt hasonló velem és úgy éreztem, ha nem menekülök el az érzéseim elől, akkor összeroppanok. De semmit sem oldottam meg a menekvéssel, mert csak rosszabb lett... de végül megjelent, amikor nem is számítottam rá.

  - Mindig megjelenek majd, amikor azt hiszed már megszabadultál tőlem. - néz rám komolyan Harry, mire mindenki felnevet. 

  - Gyerekek kész a vacsora, ha jól gondolom, gyertek át az ebédlő és ott folytathatjuk ezt a beszélgetést. - áll fel Anne.

  Nem gondoltam volna, hogy ilyen szeretetben fogom magam érezni. Ez a család úgy bánik velem, mintha már évek óta ismernének, nem pedig csak pár órája. Örülök, hogy így van, mert én is nagyon kedvelem őket. 

21.rész - Rég várt beszélgetés

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt. Tudom, hogy azt ígértem, hogy több lesz, de ezt most be is fogom tartani, ugyanis be szeretném a blogot még új év előtt és be is fogom. Már nem akarom húzni a történetet. Igazság szerint már ötletem sincs és nem akarom, hogy erőltetettek legyenek a részek. Ezért lesz pontosan még maximum négy rész, de az is lehet, hogy kevesebb. Attól függ, kitalálok még valamit vagy nem. Remélem tetszeni fog és megértitek a döntésem. Tegnap nyitottam meg az új blogom, ha van kedvetek nézzetek be : Runaway with me. Köszönöm a bíztatásokat és az olvasókat!

Jó olvasást!

-------------------------------------------------------------------------------

  Percek óta megállás nélkül csörög a telefonom. Ash hív, már nem is tudom hányadjára. Félek felvenni neki. Bár tudom, hogy nem árthat nekem, viszont nem könnyíti meg a dolgom a rögzítőmön hagyott üzeneteivel: Amanda Willimes, azonnal vedd fel azt a rohadt telefont vagy esküszöm neked, hogy felülök a következő Londonba tartó gépre és azt nem köszönöd meg nekem, kisasszony! Pont úgy beszél, mintha az anyám lenne, pedig csak a legjobb barátnőm. Tudom, hogy csak azért teszi mert aggódik értem és mivel valószínűleg rájött a Harry dologra, de képtelen vagyok vele beszélni. Hallom a hangján, hogy dühös. Azon sem lepődnék meg jobban, ha már ide tartana és kockára tenné az utasok és a saját életét is, csak azért, hogy közölje velem ide tart.
  Nem hanyagolhatom örökké a barátaim, ezt én is tudom, de fogalmam sincs, hogy mit szólnak majd hozzá, mikor megtudják az igazat. Valószínűleg mellettem állnának, hiszen a barátaim és Katy még bíztatott is ebben, bár ő nem hagy fenyegetős üzeneteket számomra. Csak egyet hagyott, amiben annyi állt, hogy hívjam fel, ha úgy érzem beszélni tudok már róla és mire azt hittem, hogy megértő, rögtön tönkre kellett tegye azzal, hogy hozzáteszi minden apró részletre kíváncsi.
  - Am, vedd már fel azt a kicseszett telefont. - mordul rám Dylan. - Már percek óta ez megy, nem unod még?
  - Én is tudom Dy, de ha felveszem akkor olyan lesz, mintha magával a sátánnal beszélnék és én arra még nem vagyok kész
  - Akkor majd felveszem én és megmondom neki, hogy fejezze be, mert az őrületbe kerget. - kap a telefon után, mire én kezére ütök. - Most mi van, neked akarok segíteni?
  - Ha te veszed fel, csak annyit érsz el vele, hogy idejön. - nézek a szemébe. - Nem jöhet ide, mert akkor képtelen lenne elfogadni, hogy nem akarok visszamenni, bár tudom, hogy Harry ezt úgysem hagyná, de még szeretnék abban a tudatban élni kicsit, hogy mégis.
  - Jó legyen. - morogja. - De akkor legalább halkítsd le azt a vackot.
 Tudom, hogy nem szép dolog, hogy nem veszem fel neki, de az sem az, amit ő tesz. Zaklat a hívásaival, nem veszi észre, hogy attól mert milliószor hív én még nem fogom felvenni, neki a telefont. Harry nehezen egyezett bele, hogy a napot otthon tölthessem Dy-vel, míg ők próbálnak. Azt akarta, hogy vele menjek, de nekem már hiányzott az otthon és természetesen ennek az idiótának a társasága.
  - Jól megvagytok? - kérdi néhány csendes perc elteltével. - Mármint Harryvel?
  - Igen, azt hiszem. - sóhajtom. - Tudod nem könnyű vele, mert most, hogy megkapott nem akar elengedni. Ezt megértem egy részben, de kezd zavaró lenni a kisajátítása. Nekem is van életem. - vonom meg a vállam. - Felmondtam, mert nem tetszett neki az állásom, de nem akarom, hogy ő tartson el engem. Nem vagyok olyan lány, aki ebbe beletörődik, pedig ő pontosan ezt szeretné.
  - De te még így is szereted őt, nem? - kérdi mosolyogva.
  - Persze, hogy szeretem. - suttogom. - Nem gondoltam volna, hogy ilyen megtörténhet, de megtörtént és elfogadom őt úgy ahogy van, de bevallom örülnék, ha kicsit változtatna ezen a viselkedésén, mivel nem tudom meddig leszek képes elviselni.
  - Most nem azért Am, de én is ilyen lennék, ha lenne barátnőm. - nevet fel. - Én is azt szeretném, hogy minden idejét velem töltse és nem engedném más fiúk közelébe sem, ha én nem lehet ott vele.
  - Ti biztosan nagyon jól kijönnétek. - nyögök fel. - Szinte egyforma a gondolkozásotok.
  - De nem gondolod azt, hogy ez normális? - vonja fel a szemöldökét. - Leléptél tőle egy szó nélkül, csak ő tudta az igazi okát. Nem válaszoltál neki és azon voltál, hogy elfelejtsd őt, bár mindketten tudjuk, hogy ezzel csak azt érted el, hogy jobban beleszeress. Normális, ha miután visszakapott téged nem akar sehová sem elengedni, mert talán attól fél, hogy újra lelépsz minden szó nélkül.
  - Megígértem neki, hogy nem teszem. Tudom, hogy igazad van, de én nem vagyok ehhez hozzászokva és nem tudom, ha akarom, hogy ez megváltozzon.
  - Nem muszáj változnia, csak képzeld magad a helyébe és meglátod, hogy mit kell tenned. Hidd el nekem, hogy idővel jobb lesz, csak el kell ő maga is higgye, hogy vele maradsz, hogy nem hagyod el, mint régebben.
  Igaza van, tisztában vagyok vele, de akkor sem egyszerű egyik pillanatról a másikra egy olyan ember mellett lenni, aki magához akar láncolni és el sem engedni soha többé. Nem vagyok ehhez hozzászokva. Én mindig szabadnak éreztem magam, nem kellett senkire sem hallgatnom. Bár kicsit talán megértem a viselkedését, hiszen megszöktem tőle, nem csoda, hogy most védeni akar, hogy ne tehessem meg ezt újra.
  - Vedd fel neki a telefont, meglátod, hogy semmi sem fog történni. - mondja lágyan. - Jobb lesz, ha túleszel rajta.
  Aprót bólintok, majd az asztalhoz lépek és leveszem róla a telefont. Amint a szobámba érek elhúzom a zöld gombot, majd a fülemhez nyomom a telefonom.
  - Tényleg felvetted végre azt az átkozott telefont? - hallom meg dühös hangját. - Csak, hogy tud nagyon mérges vagyok ebben a pillanatban rád. - jelenti ki. - Mi az, hogy én elutazom a szüleimhez és mire hazaérek az a hír fogad, hogy összejöttél Harryvel? Mond csak nekem ezt miért nem említetted egy szóval sem? Azt hittem, hogy a legjobb barátnők vagyunk és nem titkolózunk egymás előtt, bár ahogy látom, ez mára már megváltozott!
  - Ash... - suttogom, mire felsóhajt. Tudom, hogy haragszik rám, de azt is, hogy megnyugtatja őt, hogy hallja a hangom. - Sajnálom, hogy nem vettem fel és nem szóltam róla, de nem tudtam mit kéne tegyek. Mit mondtam volna, hogy összejöttem Harryvel, mert szerelmes vagyok belé?! Az lett volna az első dolgod, hogy gépre ülsz és egyenesen idejössz, hogy kifaggass, ha már nem ezt teszed.
  - Itthon vagyok, még. - vágja rá. - Igen talán ennyi is elég lett volna. Nem tudom Am, úgy érzem, már nem bízol meg bennem, csak azt nem értem, hogy mit tettem, hogy ezt érdemlem?!
  - Semmit sem tettél. - suttogom. - Csak egyszerűen nehéz volt róla beszélni. Most is az, de akkor még nehezebb volt. Nem akartam lelépni, de muszáj volt. Nem bírtam tovább ott. Nem tudtam a közelébe lenni, sem Niall szemébe nézni mindazok után, ami történt.
  - Mi történt, amikor megtudta? - lágyult el a hangja.
  - Kiborult. Ordítozott velem és nem akart még a közelembe sem lenni, amit megértettem, de mégis fájt. Pontosan tudom, hogy megérdemeltem a viselkedését, hiszen úgy voltam vele, hogy mást szerettem, de attól még nem esett jól, hogy úgy beszél velem, ahogy... viszont tegnap mindent megbeszéltünk és megpróbálja elfogadni a történteket. Nem lesz könnyű ezt mindketten tudjuk, de próbálkozni fog és tudom, hogy sikerül majd neki, nekem megbocsájtania idővel.
  - Megfog. Igaz nagyon aggódott érted, de tudom, hogy még annak ellenére is fontos vagy neki, amit tettél vele. Mi a helyzet Harryvel?
  - Miért kérded, ha te magad is tudod már?
  - Mert én tőled akarom hallani, nem pedig az újságokból. Tudni akarom, hogy mi történt pontosan és azt csak te mondhatod el nekem vagy ő, de inkább tőled akarom hallani.
  - Megjelent a munkahelyemen, aztán pedig minden a feje tetejére állt. Nem tudtam neki nemet mondani, pedig akartam. Abban reménykedtem, hogy hiába jönnek ide nem fogok velük találkozni, erre pedig pont abban a szállodában szálltak meg, ahol dolgoztam. Ash... vele vagyok. Szeretem és ő is szeret engem, azt akarja, hogy visszamenjek vele...
  - Még szép, hogy azt akarja és vissza is fogsz jönni, igaz?
  - Nem tudom. - sóhajtom. - Igazság szerint nem nagy kedvem van hozzá, de tudom, ha megkér rá nem fogok neki tudni ellent mondani, de abban biztos vagyok, hogy semmi sem lesz olyan, mint mielőtt elmentem. Nem akarok több esküvőt szervezni, még akkor sem, ha ez az életem célja.
  - Megértem, hogy ezt mondod. - szólal meg. - De tudnod kell, hogy ide bármikor visszajöhetsz és én tárt karokkal foglak várni téged. Lehet, hogy jól megszorongatlak, de azt csak azért lesz, mert titkolóztál előttem. Hiányzik a barátnőm. - vallja be.
  - Te is hiányzol nekem. Nem ígérem, hogy hamar hazamegyek, de azt tudnod kell, ha Harry menni fog akkor én is vele tartok majd.
  - Hát akkor abban fogok reménykedni, hogy hamar megunja a sok esőt és visszatér ide, ahová tartozik. - nevet fel. - És vele együtt, te is hazatérsz.
  Könnyebben ment, mint gondoltam. Nem mondom azt, hogy nem volt rám mérges, mert az volt, hallottam a hangján, de úgy érzem, hogy a dühét nem telefonon keresztül akarja tudtomra adni, hanem majd élőben, amire még van egy kis időm  felkészülni. Egy órán keresztül beszéltünk, míg végül meg nem érkezett Harry.
  - Nem is figyelsz rám. - morogja a nyakamba. - Mi jár a kis fejedben?
  - Csak Ashre gondoltam. - pillantok rá. - Alig várja, hogy találkozzon velem. - suttogom.
  - És te nem várod?
  - De, persze, hogy várom. Csak tudod én nem biztos, hogy vissza akarok menni abba a városba és úgy tenni, mintha mi sem történt volna. - sóhajtom.
  - Ki mondta, hogy úgy kell tenned? - vonja fel a szemöldökét. - Semmit sem kell eltitkolni. Szerintem már így is mindenki tudja. Tudom, hogy nem lesz könnyű visszajönni oda, de sikerülni fog. Megteszed értem? - suttogja az ajkaimra, mire beleremegek.
  - Tudnék én neked valaha is nemet mondani? - kérdem átkarolva a nyakát.
  - Lehet, hogy tudnál, de sosem hagynám. - csókol meg. Ajkai mohón falják az enyémet. Semmi sem erőltet, bár érzem, hogy nem szeretne megállni a csóknál, de kénytelen lesz, mivel biztos lehet benne, hogy semmi sem fog történni, míg Dy alig pár méterrel arrébb van tőlünk. - Látogasd meg velem a szüleimet, holnap. - suttogja a fülembe, mielőtt újra lecsapna az ajkamra. 

20.rész - Megbeszélés

Sziasztok!

Sajnálom, hogy egy ideje nem volt rész, de most egy másik blogomra koncentráltam, 

ami a napokban fejeződött be, most viszont erre fogok, mivel ennek is a vége 

közeleg. Már nincs sok rész, de pontosan nem tudom, hogy mennyi várható még.

Viszont tudni fogjátok, mikor a vége közeleg. Nem csak onnan, hogy én szólok nektek

hanem a történetből is. Köszönöm a bíztatásokat és az olvasókat!

Jó olvasást!

Ölellek Titeket!

-------------------------------------------------------------------

  Nem akartam a fiúknál maradni éjszakára, egyáltalán nem tartottam jó ötletnek, de persze Harrynek köszönhetően muszáj volt. Nem akart elengedni, ő pedig nem vezethetett, mivel volt egy kis alkohol a vérében. Hiába ajánlottam fel, hogy majd én vezetek képtelenség volt vele megérttetni. Makacs, mint mindig. A fiúk persze nem nekem segítettek, hanem inkább a haverjuknak. 

  Biztos vagyok benne, hogy amint elhagyom ezt a szobát az első személy akivel szembemegyek majd az Niall lesz. Tudom, hogy haragszik rám, hiszen meg is van az oka rá. Kihasználtam. Kinek tetszene, ha ezt tennék vele? Senkinek, normális, hogy ő sem bírja elviselni a jelenlétem. Szeretnék vele kibékülni és bocsánatot kérni, de tudom, hogy ez nem fog megtörténni, ha mégis akkor biztosan nem egyhamar. Nem könnyű elfelejteni, hogy mit tettem vele. Nekem pedig nem lesz könnyű a szemébe nézni valószínűleg soha. Azt sem tudom, hogy viselkedjek majd vele, ha egyszer talán megbocsájt nekem. Olyan már sosem lesz a kapcsolatunk, mint volt. Mindketten kényelmetlenül fogjuk magunkat érezni egymás jelenlétében, de idővel majd biztosan sikerül enyhítenünk ezen.

  Most még nehéz, de idővel minden jobb lesz. Vagyis ezt próbálom elhitetni magammal. Ebben a fél évben, annyi minden történt velem, mint egész életemben sem. Sok mindent tönkretettem, de közben barátokat is szereztem, meg természetesen ellenségeket is. Az az énem, amit régen a munkámban használtam, már nem létezik. Átvette az uralmat a bulizós énem, aki laza, aki nem akar senkinek sem megfelelni, csak boldog lenni. De még mindig ott van egy kis része a régi énemnek is, akinek bűntudata van a tettei miatt. 

  Fogalmam sincs, hogy mi lesz velem a jövőben, hogy fogok élni egy hónap után, de reménykedem benne, hogy képes leszek elfogadni őt és visszamenni vele, abba a városba, ahonnan pont miatta menekültem el. Bár abban nem vagyok ennyire biztos, hogy az állásom is folytatni tudom majd, ami valószínűleg már meg sincs, szóval ezért nem hiszem, hogy aggódnom kellene. 

  Felé fordítom az arcom, majd elveszek a látványban. Szeme csukva vannak, haja össze-vissza áll, de sosem volt jobb, mint most. Annyira nyugodt és aranyos. Nem néz ki annyi idősnek, mint amennyi, valószínűleg sosem fog a kisfiús arca miatt. 

  - Miért  nem alszol? - szólal meg résnyire nyitva szemeit, mire én csak megvonom a vállam. - Gyere ide.  - fordul a hátára, engem a mellkasára invitálva. - Most pedig mond el, mi nyomja a szíved. - ölel magához.

  - Semmi. - suttogom. Nem akarok neki erről beszélni, mert úgy érezném, hogy a problémáimmal terhelem, amik aprók, csak az én szememben van nagy súlyuk. - Csak furán érzem magam, ebben a házban. - teszem hozzá, alig hallhatóan.

  - Megenyhül majd. - simít végig a karomon. - Lehet, hogy most undok és haragos, de miután képes lesz egy másik oldalát is nézni a történteknek, minden rendben lesz vele. Megbocsájt neked, majd meglátod. - nyom egy puszit a hajamba, mire mosoly kúszik az arcomra. 

  - Mostantól minden reggelem, ilyen lesz? - pillantok fel rá. - Minden reggel melletted fogok ébredni, a karjaid között?

  - Semmire, sem vágyom jobban bébi. - csillan fel a szeme. - De remélem tudod, hogy nincs más választásod, minthogy ezt elfogadni, mivel többet nem lesz olyan reggel, amikor egyedül ébredsz majd. Soha többé. - jelenti ki, a szemembe nézve. 

  - Soha többé. - ismétlem szavait. 

  - Soha. - vágja rá, vigyorogva. - Ha tehetném magamhoz láncolnálak, hogy ez így is legyen, de addig még kicsit várnunk kell, de már nem sokat.

  Igazság szerint nem nagyon értem, hogy érti azt, hogy magához láncolna, mert abban biztos vagyok, hogy nem a szó szoros értelmében gondolja. De gondolom már nem kell sokat várnom, hogy megtudjam...

  - Nem vagy éhes? - pillant rám.

  - De. - vallom be. - Csak nincs merszem kimenni ebből a szobából. Nem tudom, hogy viselkedjek a közelében. Attól félek, hogy bármit tennék rosszul jönne le az ő szemében... nem akarom ettől jobban is megbántani. - rázom meg a fejem. - Nem akarok az ellensége lenni.

  - Veled leszek. Nem hagyom, hogy bántson. - puszil meg. - Nem kell ettől tartanod.

  Nehezen de rávett, hogy felöltözzek, majd lemenjünk a konyhába. Mindenki ott volt, csak ő nem. A többiek beszélgettek, én pedig csak csendben ültem és ettem a reggelim. Hiába próbáltak bevonni a beszélgetésbe nem sikerült nekik. 

  Az ajtó nyílására lettem figyelmes, nem is kellett felemelnem a fejem, hogy tudjam ki lépett be rajta. Magamon éreztem a tekintetét. Abban a pillanatban szerettem volna felállni és eltűnni onnan, de Harry megállított benne, ugyanis a lábamra tette a kezét. Tudom, hogy ezt nyugtatásnak akarta szánni, de csak kellemetlenebbül érezem magam tőle.

  - Jó reggelt. - szólalt meg végül hűvösen. A srácok válaszoltak neki, majd csendben én is elmotyogtam egy sziá-t fel sem nézve a tálamból. 

  Mit sem törődve azzal, hogy már csak velem szembe van hely, foglalt helyett a széken. Fejem továbbra sem emeltem fel, csak a szemeimmel pillantok rá. Feszült, pont mint én.

  - Ha miattam hagytátok abba a beszélgetést, akkor már itt sem vagyok. - néz a többiekre.

  - Maradj, nem miattuk hagytuk abba. - szólal meg Liam. - Csak tudod még ide is érezni lehet a köztetek lévő feszültséget.

  - Nem a mi dolgunk, pontosan tudjuk, de szerintünk meg kéne beszéljétek ezt az egészet. - jelenti ki Zayn. 

  Megdermedek. Előre látom, hogy most fog elszakadni nála az a cérna, ami ha bekövetkezik akkor ott kő köv9n nem marad majd. De Naill, nem kiabál, csak nyugodtan vágja rá.

  - Igen, beszélnünk kéne. - néz egyenesen a szemeimbe, mire én nyelek egyet.

  - Rendben. - motyogom alig hallhatóan.

  Úgy látszik ez a pillanat hamarabb eljön, mint én azt gondoltam. Nem tudom, hogy mi változtatta meg a döntését, de remélem nem rosszabbodik a helyzetünk, hanem inkább javul egy kicsit. Reggeli után a nappaliba mentünk át, de Niall nem tartott velünk, hanem felment, gondolom a szobájába.

  - Látod, mi mondtunk, hogy csak idő kérdése. - mosolyog rám Louis.

  - Igen, tudom, de nem lesz könnyű. - sóhajtok fel.

  - Ha szeretnéd én veled megyek. - húz közelebb magához Harry. - De szerintem ezt nektek kéne megbeszélnetek, kettesben.

  - Megleszek. - nézek rá, miközben magam is próbálom meggyőzni róla, hogy minden rendben lesz.

  Alig tíz perc múlva lépteket hallunk a lépcső felől. Niall siet lefelé rajtuk, majd jön oda hozzánk és néz rám. Sóhajtva szólal meg, majd hív félre a többiektől, az udvarra. Feszülten követem őt. Nem merek megszólalni, pedig tudom, hogy nincs mitől félnem, hiszen nem bántana... de inkább azt szeretném, ha ő szólalna meg először.

  - Még mindig haragszom rád. - jelenti ki. - Nem tudom, hogy valaha is képes leszek neked megbocsájtani, de nem tudok úgy elmenni melletted, hogy ne érezném magam furcsán. Nem kellett volna olyan csúnyán bánnom veled, de meg kell értened, hogy nekem sem könnyű ez az egész.

  - Tudom, Niall. - szólalok meg. - Nekem sem az, de tudnod kell, hogy sosem akartam ezt tenni veled, soha.

  - Tudom. De megtetted. - vonja meg a vállát. - Nem könnyű most veled beszélnem, de tegnap igaza volt a srácoknak. Meg kell ezt beszélnünk aztán pedig meg kell próbálnunk elviselni egymás társaságát. Megbántottál, de pontosan tudom, hogy a szívnek nem tudsz parancsolni. Nem esik jól, hogy ezt kell mondanom, de megértem, hogy Harry tetszett meg neked, nem pedig én. Ő sokkal jobb nálam, ezzel tisztában is vagyok, de azt hittem végre megtaláltam azt a lányt, aki engem szeret és nem őt. Olyan jól megvoltunk, egy hanghullámon voltunk, de aztán eltűntél, majd mikor újra meglátlak már a barátomat készültél lesmárolni...

  - Sajnálom. - lépek hozzá közelebb. - Én sem értem, hogy mi történt velem. Sosem volt még olyan, hogy az egyik ügyfelem tetszett meg. Sajnálom, hogy téged használtalak fel arra, hogy eltereljem róla a gondolataim. De tudnod kell, hogy nagyon jól éreztem magam veled, semmit sem játszottam meg. Lehet, hogy egy részem még Harryhez lökött, de mindent élveztem ami köztünk történt. Kezdtem azt hinni, hogy sikerült, de aztán az esküvőn, minden megváltozott....

  - Nem tudom, hogy mennyi idő kell még, hogy elfelejtsem ezt az egészet, vagy legalább megbékéljek vele, de megpróbálom. - néz a szemembe. - Nem lesz könnyű, nem mondom, hogy mindig kedves leszek, de megpróbálom elfogadni és beletörődni, hogy ami volt az már elmúlt. 

  - Én pedig megpróbálok nem olyat tenni, amivel még ennél jobban is megutáltatnám magam veled. - suttogom. - Nem akarom, hogy utálj. Jóba akarok veled lenni.

  - Én nem utállak. - rázza meg a fejét. - Csak haragszom rád. Sok különbség van a két érzés között. Én is jóba akarok veled lenni, de még szükségem van egy kis időre...

  - Megértem és elfogadom. Nekem már az is sokat jelent, hogy nyugodtan tudunk beszélni, nem mint a tegnap...

  - Olyan nem lesz többet, ha úgy érzem, hogy le kell lépnem különben olyat teszek, amit lehet megbánok akkor elhúzok, nem fogok még egyszer úgy beszélni veled, ezt megígérem.

  Halvány mosoly kúszik az arcomra, majd feléve de közelebb lépek hozzá és gyengéden átölelem. Érzem, ahogy az izmai megfeszülnek, de kis idő elteltével ő is visszaölel, majd a hajamba sóhajt.

  - Már kezdtünk értetek aggódni. - nevet fel Louis, miután visszamentünk hozzájuk. - Sokáig elvoltatok, azt hittük kinyírtátok egymást.

  - Nem, amint látjátok. - vágja rá Niall. - Megbeszéltünk pár dolgot és megpróbáljuk helyrehozni a kapcsolatunkat valahogy...

  - Végre. - csapja össze a kezeit Liam. - Tudtuk, hogy menni fog.

  - Menni fog. - suttogom, helyet foglalva Harry mellett.

  - Megmondtam neked, hogy minden rendben lesz. - suttogja a fülembe. - Szeretlek. - nyom egy puszit a fülem alá.

  Megkönnyebbülve sóhajtok fel, amikor észreveszem, hogy Niall is leül közénk. Tudom, hogy nem könnyű neki ezt tenni, főképpen úgy, hogy én is itt vagyok, de próbálkozik és nekem már ez is sokat jelent. Idővel pedig remélhetőleg képes lesz elfogadni a Harryvel való kapcsolatunkat...