2014. április 19., szombat

6.rész - Merész délután.

Sziasztok!
Újabb két hét telt el, ami új részt jelent. Remélem örültök neki és
tetszeni is fog nektek! Lehet, hogy kicsit összezavarlak vele titeket, de
nem sokáig ígérem. Köszönöm a komikat és az olvasókat is!
Ha van kedvetek akkor nézzetek be : I'll always fight for love.
Jó olvasást!
Ölellek Titeket!


------------------------------------------------------------

Felirat hozzáadása

  Feszengve üldögélek Harry és Niall között. Igaz, milyen jó helyet kaptam? Bárki mellett szívesen ültem volna, csak az a személy ne ő legye. Furcsa ilyen közel lenni hozzá, mikor tudom, hogy az egyik ügyfelem... 
  A fiúk már elég sok mindent kiderítettek rólam. Szerencsém van, mivel eddig még nem kellett innom, de ki tudja mi lesz ezek után?! Tudják, hány éves vagyok, a kedvenc bandám is - bár nem őket mondtam, de hozzátettem, hogy az ők számaikat is szeretem - azt is megtudták, hogy még sosem voltam igazán szerelmes, amin egy kicsit kiakadtak. El is hiszem, hiszen 22 évesen fura, hogy az ember még nem volt szerelmes, de ez van, bele kell törődni.
  - Mindig ilyen bunkó vagy részegen? - bukik ki belőlem az első kérdés, ami eszembe jut. Harry összeráncolt homlokkal néz rám. Tudom, hogy nem volt szép tőlem ilyet kérdezni, de igazából kíváncsi vagyok rá. Mivel még mindig furán bámul rám, gyorsan hozzáteszem. - Csak, hogy felkészüljek, ha netalán megint az leszel. - nevetek.
  - Alapjában véve nem vagyok az, de mikor túlmegyek a határon igen. - vonja meg a vállát.
  - Ez nem igaz! - vágja rá azonnal Louis, mire én rá kapom a tekintetem, hogy folytassa. - Most miért szépíted magad, úgyis rájön majd. - röhög. Ismét Harry-re nézek, hogy lássam mit reagál.
  - Jó, legyen igazatok. - sóhajtja. - Igen, részegen általában az vagyok vagy, ha nem is bunkó akkor rámenős, ami most nem igazán jönne jól. - néz a szemembe.
  Rámenős? Miért érzem úgy valami történt azon a bulin, amire nem emlékszem? Amint kimondta ez a mondatot, megjelent előttem egy kép, amikor táncoltam és valaki hátulról átölelt, de nem igazán zavart így folytattam, ő pedig velem táncolt. Majd hírtelen megfordított és megcsókolt. Az emlékre kicsit furcsa képet vághattam, mivel a fiúk furán néztek rám.
  - Hé, minden rendben? - lóbálja meg előttem Niall a kezét.
  - Tessék? - kérdezem furán. - Ja, persze csak eszembe jutott valami. - nézek rájuk zavartan.
  Vajon, ki lehetett az az idegen? Miért lépett le olyan hamar, mielőtt még megnézhettem volna? Valószínűleg már sosem fog kiderülni, szóval jobb, ha nem is foglalkozom vele. Csak jól szórakoztam és kész, a többi nem számít.
  - Felelsz vagy mersz? - fordul felém vigyorogva Louis, mivel Harry úgy döntött, hogy inkább átengedi az ő körét, amit most valahogy nem is bántam. - Ne feledd már csak egy feleleted van. 
  - Miért érzem azt, hogy ez nem fog nekem tetszeni? - nézek rá, mire ő csak tovább vigyorog. - Egyszer élünk nem? - mire bólogatni kezd. - Akkor halljam, mit kell csináljak.
  - Táncol nekünk! - adja egyből a választ?
  - Tessék? - vonom fel a szemöldököm.
  - Táncolj nekünk. - ismételi meg.
  - Louis, én nem vagyok am... ribanc, semmi kedvem nektek táncolni, főképpen, hogy mindegyikőtöknek van barátnője. - nézek körbe, majd megállok Niall-en. - Oké, téged kivéve.
  - Mi egy szóval sem mondtuk ezt rólad, csak azt kértük, hogy táncol. - vonja meg a vállát Louis.
  - Nem nagy dolog, Am, csak táncolsz és utána vége. - néz rám Niall.
  - Csak egy tánc. - mosolyog Harry.
  Mivel, mindenki arról próbál meggyőzni, hogy táncoljak, nagy nehezen belemegyek, bár fogalmam sincs, hogy mit akarnak ebből kihozni... Miért kell nekem előttük táncoljak? Sóhajtva felállok, majd felvonom a szemöldököm.
  - Akkor legalább rakjatok zenét. - morgom. Tudom, hogy mertem, de attól még szükségem van egy italra, hogy feloldódjak, így megiszom a poharam tartalmát, mire a többiek nevetni kezdenek. - Mi van? - de csak megrázzák a fejüket.
  Elindul a zene, én pedig behunyom a szemem, majd átadom magam a zenének. Igaz még mindig kicsit kínosan érzem magam, hogy öt fiú előtt kell táncoljak, de hamar elmúlik az érzés. Hírtelen két kezek érzek a csípőmön, mire kinyitom a szemem. Mi a..?
  - Azt egy szóval sem mondtam, hogy magadba. - vigyorog Louis. 
  Köszi szépen, hogy egy esküvőre készülő fiúval teszel oda táncolni Louis. - morgom magamban.
  Érzem, hogy kezd erősebben verni a szívem, meg hírtelen melegem is lett, ami biztos annak a jele, hogy kezdek pirosodni. Csodálatos! 
  - Oké, elég. - veszem el Harry kezét, amikor már nem bírom tovább, hogy a nyakamon érzem a leheletét. - Ezt még nagyon megbánod. - sziszegem Louis felé.
  - Mi van? - kérdem Harry-től aki vigyorogva néz engem, amióta csak visszaültünk.
  - Vörös vagy. - suttogja.
  - Talán, mert nem mindennap szoktam az ügyfelemmel táncolni. - vágom rá morcosan.
  - Vagy talán mert csak tetszik neked. - kihinti Lou, mire én gyilkos pillantást vetek rá. Mindenki nevetésben tőr ki, természetesen engem kivéve.
  - Csodás. - morgom.
  - Nyugi már csak viccelnek. - hajol a fülemhez Niall.
  - Mit szólnátok, ha hagynánk ezt a játékot és inkább csak innánk? - szólal meg ismét, az az idióta akit tuti, hogy ki fogok nyírni.
  - Persze, miután engem kínos szituba hozol, már abbahagyhatjuk, mi? - nézek rá. - Talán félsz a visszavágótól?
  - Nem, mivel amire hozzád érnénk, már tök részeg lennél. - vigyorog.
  Sértődötten felállok, majd fogalmam sincs, hová megyek, de elindulok. A konyhában kötöttem ki, ahol a pultnak támaszkodom és iszok egy pohár vizet. Mire volt ez jó? Még mindig nem értem, hogy mit akart ezzel elérni Louis. Talán azt szerette volna, hogy zavarba hozzon, hát sikerült neki.
  - Te csináltad, old is meg. - hallom Liam hangját, mivel az ajtót nyitva hagytam.
  Pár pillanat múlva valakinek a közeledését hallom. Először azt hittem, hogy Harry lesz az, de hamar rájöttem, hogy nem ő, hanem Louis.
  - Mit akarsz? - kérdeztem halkan.
  - Miért akadtál ki ennyire? - kérdezi.
  - Tudod - fordulok felé - én nem vagyok hozzászokva, hogy olyan pasikkal táncoljak, akiknek feleségük van. - vágom rá.
  - Nem erről van szó és ezt te is tudod. - mosolyog. - Nem ez volt a bajod. - teszi hozzá, mikor látja, hogy kérdőn nézek rá.
  - Akkor mégis, mi volt a bajom? - vonom fel a szemöldököm.
  - Hogy tetszik neked. - suttogja, mire én félrenyelem a vizet.
  - Te hülye vagy. - köhögöm. - Még hogy nekem tetszik? Ezt mégis honnan vetted?
  - Nem vagyok vak, tudom, hogy minden csaj, hogy viselkedik Harry közelében, hogyha tetszik nekik és te is úgy csinálsz. Ezt nem csak én vettem észre, hanem ő is. - teszi még hozzá.
  - Nem viselkedem sehogy sem. - morgom. - Arra nem gondoltatok, hogy talán valaki más tetszik? - vonom fel a szemöldököm.
  - Niall-re gondolsz? - nevet fel.
  - Igen! Nekem ő jön be, nem Harry.
  - Hazudsz! - néz a szemembe. - Nem szégyen, hogy tetszik neked. - vonja meg a vállát.
  - De nem tetszik! - csattanok fel, kicsit hangosan.
  - Mi folyik itt? - dugja be a fejét, az a személy, akiről épp beszéltünk. - Louis?
  - Semmi. - vágom rá.
  - Nekem, nem úgy tűnik. - ráncolja a homlokát.
  - Szálljatok le mindketten rólam, köszönöm. - megyek el mellettük, de Harry még időm kapja el a csuklóm.
  - Mi történt? - néz a szemembe.
  - Elengednél? - nem tetszik neki, hogy nem mondom el, de elenged. - Kösz.
  Visszamegyek a többiekhez, majd leülök a kanapéra és az asztalon levő üvegek közül a kezembe kapom a legerősebbet. Muszáj innom kicsit, hogy jobban érezzem magam, szükségem van rá, hogy kiverjem ezt a fejemből. A többiek is kérdezősködtek, de egyikőjüknek sem válaszoltam. 
  - Hé ad vissza! - szólok Harry-re mikor kiveszi az üveget a kezemből, majd az asztalra teszi.
  - Nem! - ül le mellém. - Ne foglalkozz vele, csak szereti piszkálni az embereket.
  - Tudom, de utálom mikor olyanokkal vádolnak, ami nem igaz. - nézek magam elé. Kicsit már ellazultam, így más nem feszengek annyira a közelében.
  - Biztos vagy benne? - vigyorog.
  - NE! - nézek rá. - Ne kezd, már te is, kérlek! Más tetszik oké. - sóhajtom. - Nem megbántani akarlak, de nem bukom az olyanokra, akiknek jegyesük van.
  - És ha nem lenne, is ezt mondanád?
  - Talán. 
  - Szóval, nem. - mosolyog. Majd mellettem ülve tovább nézzük a filmet. Csodálatos, komolyan mondom, hogy csodálatos!
  - Asszem, én hazamegyek. - szólalok meg a film után.
  - Szerintem ez nem jó ötlet. - szólal meg mellőlem Niall. - Ittál, maradj itt. Van egy szobánk ahol nyugodtan aludhatsz, reggel pedig elmehetsz. Nem félj nem fogunk semmit sem csinálni veled. - mosolyog kedvesen.
  - Legyen. - adom meg magam, mivel semmi kedvem a veszekedésben és részben igaza is van.

1 megjegyzés:

  1. Szia:)
    Huuu... Makezdtem a blogod es nagyon joooo!!! ;)
    Most az amulat miatt nem is tudok mast irni, csak azt h varom a kovetkezo reszt!!
    ~Louise xx

    VálaszTörlés