9.rész - "Tudtam, hogy te vagy az!

Sziasztok!

Mint látjátok, megpróbálom mostantól hetente hozni a részeket,

remélem örültök neki. Tudom, hogy valószínűleg, most nem nagyon

fogjátok kedvelni Am-et, de remélem ez majd változni fog.

A főszereplő Harry és nem Niall, de neki is szerepe van benne.

Remélem tetszeni fog a rész, és majd elmondjátok a véleményeiteket.

Köszönöm a bíztatást és az olvasókat is.

Jó olvasást!

Ölellek Titeket!

-------------------------------------------------------------------------

  Úgy éreztem magam, mintha bármelyik percben összeeshetnék, ami egyáltalán nem lepett volna meg, hiszen ismét összefutottam vele az akaratom ellenére is. Azt hittem, hogy legalább a mai napot megúszom, de úgy látszik, hogy sosem fog velem ilyen megtörténni. Úgy látszik, hogy a sors kegyetlen játékot űz velem, amiből minnél hamarabb ki kéne szállnom, ha nem akarok egy hatalmasat csalódni. Mindig jellemző volt rám valami az életben és úgy látszik nem fogok róla sosem leszokni. Igaz nem sok időm volt a szerelemre, de amikor szakítottam rá egy kicsit, természetesen az olyan fiúk tetszettek meg, akik vagy már foglaltak voltak, vagy rosszfiúk. Most sincs ez máshogy, ugyanis neki barátnője van, akinek én hamarosan az esküvőjét fogom megszervezni, szóval minnél hamarabb ki kell verjem őt a fejemből, ha nem akarom, hogy életemben először megtörténjen velem, hogy nem megyek el egy pár esküvőjére, mert nem tudom végignézni anélkül, hogy teljesen összetörne a szívem. 

  Lehet, hogy nehéz lesz, de tudom, hogy nem leszek egyedül és egy kis idő után sikeresen ki fogom őt verni a fejemből, mivel nekem ott van Niall, aki fontos számomra. Tudom, hogy önző dolog tőlem, hogy kihasználom őt a felejtésre, de bízom benne, hogy nem fogok neki ártani, mivel akkor már nem csak azért kéne rosszul éreznem magam, mert szerelmes lettem az egyik ügyfelembe, hanem azért is, mert összetörtem egy olyan fiú szívét, aki szerelmes volt belém, én pedig képtelen voltam azt viszonozni neki.

  Nekidőltem az ajtónak és vártam pár percet, hogy lenyugodjak, mielőtt még találkoznék velük. Lassan megindultam feléjük, hamis mosolyt erőltetve magamra.

  - Sziasztok! - mosolyogtam a kedves párra, miközben Niall magához húzott. - Mit kerestek ti itt?

  - Szia. - köszönt Nina, Harry pedig csak biccentett. - Nancy, egyetemi barátom és mivel még mindig jóba vagyunk engem is meghívott, ő - mutatott a párjára - pedig csak elkísért engem.

  - Ez csak természetesen. - mosolygok.

  - Megyek megkeresem Nancy-t. - néz Harry-re, aki bólint. - Megkereslek majd titeket.

  - Az első emeleten találod, még készülődik. - szólalok meg, mire ő biccent felém, majd elindul a lépcsők felé.

  - Gyönyörű vagy. - mosolyog rám, én pedig kezdem azt érezni, hogy minnél hamarabb el kell innen tűnnöm, mielőtt még észrevennék, hogy valami bajom van.

  - Köszönöm. - biccentek.

  - Minden rendben? - kérdezi tőlem Niall. Felvontam az egyik szemöldököm, mivel tudtommal semmi jelét sem mutattam, hogy nem lennék rendben. - Mármint az esküvővel?

  - Persze. - könnyebbülök meg. - Csak még meg kell néznem pár dolgot. - sóhajtom, pedig már mindent ellenőriztem, csak szabadulni szeretnék innen. - Megleszel addig?

  - Persze, hiszen már nem vagyok egyedül. - bök Harry-re. Egy puszit lehellek az ajkára, majd Harry felé fordulok.

  - Később találkozunk. - mosolygok majd elindulok a kert felé, újból megvizsgálni, hogy minden rendben van-e.

  Ha ezt így fogom folytatni, akkor ki fogom magam készíteni. Nem tudok a közelében lenni, egyszerűen nem megy. Amikor ránézek ismét tininek érzem magam, aki szerelmes egy olyan srácba, aki észre sem veszi őt, de ez valamennyire igaz is. Sosem értettem, hogy miért tetszenek meg folyton az elkérhetetlen srácok, de valami azt sugallja, hogy ennek csak az az oka, hogy anyám is ilyen volt. Apát ő is úgy ismerte meg, hogy neki barátnője volt, akivel úgy néztek ki mintha semmi problémájuk sem lenne, de ez csak a látszat volt, mivel problémáik voltak. Eleinte anyát, csak a problémák enyhítésére használta, de rövid idő elteltével beleszeretett és összejöttek, majd a gimi utolsó évében megkérte a kezét és anya örömmel mondott neki igen. Az ő sztorijuk happy end-el végződik, de az enyém nem hiszem, hogy így fog, hiszen apa nem volt jegyes, de ő az. Az én történetem teljesen más és ennek csak úgy vethetek véget, ha elfelejtem őt, ami tudom, hogy nem lesz könnyű, de ha nagyon próbálkozom, akkor sikerülni fog. 

  - Nick. - szólok az egyik segítőm után.

  - Igen? - siet elém. - Valami baj van?

  - Az egyik asztalon nem voltak jól összeállítva a virágok, lécci megnézed és elrendezed őket. - sóhajtom.

  - Természetesen. Egy perc és mindent elrendezek. - fordul meg és indul is a probléma megoldására.

  Minden gyönyörű volt. Az egész esküvő, olyan volt, mint amilyennek elképzelték, vagyis nekem ezt mondták, de elhittem nekik, mivel úgy közölték velem, hogy a hangjukból áradt az igazság. Boldog vagyok, hogy minden rendben volt, hiszen ha valami nem úgy sikerült volna, akkor csalódott lennék. Szerencsémre minket pont egy asztalhoz ültettek, Harry-ékel, aminek nem igazán örültem, de nem volt mit tennem ellene.

  - Fáradtnak tűnsz. - suttogta Niall.

  - Az is vagyok. - nézek rá. - Hosszú volt ez a nap, de még nincs vége. Még nem mehetek el, mivel nekem kell mindent kézben  tartani.

  - Igen tudom. - puszil meg. - Lehet, hogy semmi kedved, de táncolnál velem? - kérdezi csillogó szemekkel, én pedig mosolyogva bólintok. - Srácok, mindjárt visszajövünk. - közli Harryvel. Feláll, majd felém nyújtja a kezét, amit én mosolyogva fogadok el. A kezét a derekamra teszi, majd a parkettre vezet.

  Lassú szám megy, így szorosan magához húz, én pedig a vállára helyezem a fejem, közben pedig a kezeim a nyakában pihennek. Mélyen beszívom az illatát, de mégsem nyugszom meg, inkább eszembe jut valami, aminek nem lenne szabad. Pár napja mikor a fiúknál voltam és játszottunk, táncolnom kellett nekik. Eszembe jutott, hogyan ráztam magam és mennyire megijedtem mikor megéreztem két kart a derekamon. Azok a karok pedig Harry-hez tartoztak. Bűnösnek éreztem magam, hogy ez jut az eszembe, mikor éppen Niall-el táncolok. Nem szabadna eszembe jutnia, mikor vele vagyok, sőt sosem szabadna eszembe jutnia. 

  - Lehet, hogy még korai - szólal meg Niall - de szeretnék tőled kérdezni valamit. - bólintok, mire ő folytatja. - Tudom, hogy még csak pár napja vagyunk együtt és szinte alig ismerjük egymást, de én úgy érzem mintha már évek óta ismernélek. - halványan elmosolyodtam a kijelentésére, mivel én is hasonlóan érzek, de ő ezt nem láthatta. - Beszéltem rólad a családomnak, akik már nagyon kíváncsiak rád. - megdermedtem, tudtam, hogy mit akar ezzel mondani, de én erre még tényleg nem állok készen. - Szeretnének megismerni téged. Lenne kedved eljönni velem, jövőhéten a szüleimhez? - tette fel a kérdést, mire én kicsit eltávolodtam tőle. - Nem kell megijedned, biztos vagyok benne, hogy kedvelni fognak.

  Ha tudnád, hogy egyáltalán nem attól tartok, hogy kedvelnek-e, hanem hogy egy nap majd megutálnak, mert megbántottalak téged... 

  - Nem kell most azonnal válaszolnod rá, csak kíváncsi vagyok, hogy mit szólnál hozzá. - néz a szemembe.

  - Niall, én.... - kezdek bele, de valaki megköszörüli a torkát mögöttünk.

  - Lekérhetem? - szólal meg mögöttem egy jól ismert mély hang. - Nina, szeretne veled táncolni. - teszi hozzá.

  Lehet, hogy ez nagyon rossz ötlet, de most Harry megmentett egy nagyon kínos beszélgetéstől. Niall sóhajt egyet majd megszólal.

  - Persze, haver. - enged el, majd a fülemhez hajol. - Ezt még folytatjuk. - aprót bólintok, majd nézem, ahogy távozik. Mikor már nem látom, Harry felé fordulok és abban a pillanatban kiráz a hideg. Nem tudom, hogy az zavar jobban, hogy táncolnom kell vele, vagy az, hogy még mindig lassú szám megy, ami azt jelenti, hogy összebújva kell vele táncolnom?!

  - Nem harapok. - vigyorog rám, majd felém nyújtja a kezét. Remegő kezem az övébe helyezem, ő pedig egy mozdulattal közelebb húz magához.

  Abban a pillanatban megcsap az ismerős illata. Harry illata, semmihez sem fűzhető, különleges és gondolom nem csak rám hat így, hanem minden egyes nőre, aki a közelébe kerül. A kezét a derekamra helyezte, mire a testünk összeért. A nyakamon éreztem meleg leheletét, amitől kirázott a hideg. Már előre érzem, hogy ennek nem lesz jó vége, nagyon nem.

  - Te remegsz. - suttogja. - Fázol? - húz közelebb magához, mire én megrázom a fejem.

  - Jól vagyok. - suttogom.

  Ha tudná, hogy nem azért remegek, mert fázok, hanem mert ennyire közel áll hozzám, akkor biztosan hülyének nézne. Ő tehet róla, hogy remegek, ő váltja ki belőlem, nem pedig a párom... Igaza volt Louis-nak mikor azt mondta, hogy tetszik nekem. Persze, hogy igaza volt. Beszélnem kell vele, talán lesz annyi bátorságom, hogy elmondjam neki, hogy mi bánt.

  - Miért kerülsz engem? - kérdezi pár perc elteltével. Nyelek egyet, ha most ezzel nem árulom el magam, akkor a gyorsan verő szívemmel biztosan. Hiszen túl közel vagyunk egymáshoz, hogy ne érezze meg.

  - Én... én nem kerüllek téged. - dadogom.

  - Miért hazudsz? - suttogja. - Tudom, hogy így van, Am. Szóval mert kerülsz, engem?

  Már teljes egészében remegek. A sírás határán vagyok, amit gondolom észrevett. Nem elég, hogy ilyen kérdéseket tesz fel nekem, még ez a szám is szerelmes.

  - Nem kerüllek téged. - motyogom.

  - Addig nem engedlek el, míg el nem mondod. - hajol közelebb. Többet kellett volna innom, akkor most nem érezném úgy, hogy bármelyik pillanatban megeredhetnek a könnyeim. Felemelem a fejem, hogy a szemébe nézhessek, hátha észreveszi és békén hagy ezekkel a kérdésekkel. - Lehet, hogy meg sem szólalsz, de a szemeid mindent elárulnak,Am. Látom, bennük az igazságot.

  - Akkor meg miért kérded? - kérdem remegő hangon.

  - Mert tőled akarom hallani. - néz a szemembe, de én csak megrázom a fejem. - Gyere velem. - fogja meg a kezem, majd egy eldugott helyre húz. Ennek nem szabad megtörténnie. - Valamit már két hete megszeretnék tenni, de már nem bírom tovább. - áll meg a ház szélénél, ahol csak kettesben vagyunk. A szívem hevesen dörömből a mellkasomban, nem értem mire céloz, de mielőtt még gondolkozhatnék vagy bármit is tehetnék az ajkai az enyémen vannak. Megdermedtem, nem csókoltam vissza csak álltam és vártam, hogy vége legyen. - Tudtam, hogy te vagy az! - suttogja, mikor hangokkat hallunk a hátunk mögött.