11.rész - A gyávaság nyert felettem!

Sziasztok!

Sajnálom a késést és azt is, hogyha valakinek nem fog tetszeni a rész.

Hatalmas fordulatot vesz az egész sztori. Tudom, hogy néhányotok

azt fogja kérdezni, hogy ennek mi értelme volt és miért írtam így,

de hamarosan megtudjátok. Mindennek megvan a maga oka a

történetben. Ígérem, hamarosan meg is tudjátok, sőt már a következő

részben lesz valami, ami a jövőre utal. Mindent megfogtok érteni, 

csak egy kis idő kell hozzá. Harrynek és Amnek itt még nincs vége!!

Köszönöm a bíztatást és az olvasókat is!

Jó olvasást!

Ölellek Titeket!

-----------------------------------------------------------------------

  Egy hét. Egy hete sajnáltatom magam. Egy hete, nem mozdultam ki a házból. Egy hete mondogatom mindenkinek azt, hogy még mindig beteg vagyok, ami már nem igaz, csak menekülni akarok. Menekülni akarok a hibám elől és előle. Ahányszor csak a menekülésre gondolok, egy valami ugrik be megoldásnak. Megfutamodás. Eltűnés. Költözés. Az egyetlen dolog, ami segítene rajtam az nem más, mint a költözés. Tudom, hogy ezzel nem oldanék meg semmit sem és csak megfutamodnék a problémáim elől, de nincs mit tegyek, menekülni akarok. Eddig még sosem történt velem ilyen, fogalmam sincs, hogy kéne kezeljem ezt. Még sosem estem bele az ügyfelembe. Lehet, hogyha valakinek elmondanám akkor tudna nekem segíteni, de félek. Mi  van akkor, ha ezzel csak azt érném el, hogy undorodjanak tőlem? Eddig még egyetlen barátom sem mesélt nekem hasonlót. Eddig még egyetlen barátom sem szeretett bele egy férjbe sem, hiszen mindenki tudja, hogy ez az egyetlen szabály, amit be kell tartanunk. Én pedig mit csinálok? Ennek ellenére is megkedvelem, majd beleszeretek az egyikükbe, ezzel minden szabályt felborítva. Igaz, hogy a munkámon kívül azon vagyok, hogy tényleg mindent megszegjek, de most ebben a helyzetben nem így érzem. Hatalmas hibát követek el és ha most nem menekülök el előle, biztosan megbánom. Életemben először vagyok szerelmes és akkor is egy olyan fiút találok, akit nem lenne szabad megkedvelnem semmilyen körülmények között, de mégis megtettem. Beleszerettem, pedig nem akartam. Sok hibát követtem el az életemben, de még egyiket sem bántam meg ennyire, mint ezt, még egyik sem volt ilyen súlyos. Sosem akartam, hogy ilyen megtörténjen. Hibát követtem el, hatalmas hibát, ami elől csak egy menekvés van, ami nem más, mint az eltűnés. Ez a legjobb megoldás? Biztosan nem így van, de nekem más nem jut eszembe. Gyáva vagyok, pedig sosem voltam, de tudom, érzem, hogy nem bírnék a közelében lenni, nem tudnám megszervezni az esküvőjét, még akkor sem, ha ez azt jelenti, hogy mindenki megtud mindent. Nem érdekel. Nekem csak egy cél lebeg a szemem előtt, ami nem más, min minnél messzebb kerülni Hollywoodtól. A lehető legmesszebb, minden problémám elől, eltűnni.
  Sok mindenkinek fogok csalódsát okozni, előre látom. De nincs kitől tanácsot kérjek, nincs ki meggyőzzön róla, hogy jobb ha maradok és szembenézek a hibámmal. Elmondhatnám legalább Ashnek vagy Katynek, hiszen ő mondta már az első perctől fogva, hogy milyen jól néz ki. Viszont hiába tudom, hogy ők a barátaim utálom magam azért, ami megtörtént. Nem akarom, hogy megutáljanak.
  Nem csak a barátaimnak fogok csalódást okozni, hanem a szüleimnek is, hiszen azt mondtam nekik, hogy ez álmaim állása, hogy ezt akarom csinálni, amíg csak élek. Erre most mire készülök, feladni, elmenekülni. Ezek után már nem tudom, hogy képes lennék rá, hogy esküvőket szervezzek. Gyáva vagyok, ezt mindenki láthatja, hiszen feladom az álmom, egy baklövés miatt. De az is lehet, hogy ez egy jel volt, hogy én nem erre születtem, hogy nem ezt kell csinálnom.
  A másik dolog pedig nem más, mint az, hogy Niall is hatalmasat fog csalódni bennem. Nem mondom neki el, hogy miért lépek le, nem tudhatja meg, bár ha Harry betartja, amit ígért, akkor kiderül minden. Kedvelem őt, el sem tudja képzelni, hogy mennyire szeretném, hogy ő legyen a szívemben, hogy őt szeressem, de sajnos más van ott és ez nekem csak rosszat jelent.
  A fiókomban kutakodtam két lapért, ugyanis a felmondásom emailben küldöm el, Katynek. Ez egyik levelet Ashnek írom, a másikat pedig nagy részben Niallnek, de a többiek is szerepelni fognak benne. Csak reménykedni tudok benne, hogy nem veszítem el őket végleg, hogy egyszer, ha elég bátorságom lesz és visszajövök ide vagy esetleg összefutunk valahol, akkor nem kerülnek el nagyban, hanem megbeszéljük a dolgokat. Fáj, hogy ezt kell tennem, de ezt érzem helyesnek.
  Kivettem az ágyam alól a bőröndöm, majd pakolni kezdtem néhány fontosabb dolgot. Nem viszek el mindent, hiszen van elég pénzem, hogy vegyek magamnak új holmikat és ha egyszer talán visszajövök akkor mindent megtalálok, ha Ash el nem égeti vagy adja őket mérgében.
  A levelet az asztalra tettem. Az emailt elküldtem. Niall levelét, pedig feladom, míg a taxit várom, ugyanis közel van egy postás doboz. A bőröndöm magam után húzva hagytam el az úgynevezett otthonom. Egy könnycsepp csordult végig az arcomon, amit egyből le is töröltem, majd beszálltam a taxiba, ami megérkezett értem.
  Fogalmam sincs, hogy hová megyek. Az majd a reptéren eldöntöm, de nagy valószínűséggel oda, ahová az első gép megy. Nem számít hová, csak innen messze.

***

  Mivel még túl korán volt, kevesen álltak az állomáson, én pedig sietős léptekkel közelítettem meg a pultot, ahol egy fáradt fiatal nővel találtam magam szembe, aki kedvesen mosolygott rám.

  - Jó napot, miben segíthetek? - kérdezte.

  - Jó napot. - mosolygok rá. - Azt szeretném tudni, hogy hová indul a következő gép? - teszem fel a kérdésem. - És mikor?

  - Egy pillanat kedvesem. - néz a gépére. - A következő gép fél óra múlva indul, Londonba. 

  London?! Elég messze van. Teljesen más részen, mint Hollywood. Itt folyamatosan süt a Nap, ott szinte végig esik az eső. Pontosan ott van a helyem. Különben az sem érdekelt volna, ha Paris vagy valamilyen más város lenne, csak tűnjek el innen.

  - Rendben, az csodás lesz. - bólintok. - Szeretnék rá venni egy jegyet. - jelentem ki.

  - Már csak az első osztályon maradt egyetlen egy üres hely, jó lesz az is? - kérdezi.

  - Persze. - vágom rá.

  Kifizettem a Kissé drága jegyet, majd elindultam a gép felé. A csomagjaim felkerültek, utána pedig én magam is elfoglaltam a számomra kirendelt helyet.

  Még most sem igazán fogtam fel, hogy mit teszek. Még most sem fogtam fel, hogy elhagyom azt a várost, ahol annyi minden történt velem, ahol annyi embert tettem boldoggá, de úgy látszik számomra itt nincs boldogság...

  Mire megérkeztem este lett, de mégis mit vártam, hiszen időeltolódás van a két város között. Az órámra pillantottam, amit még nem állítottam át. Biztos voltam benne, hogy Ash már látta a levelem és Katy is elolvasta az felmondásom. Most biztosan kiakadtak rám, de megérdemlem. 

  Vacogva álltam a teremben, ahol a csomagom vártam. Természetesen nem öltöztem fel valami melegen, de semmi fog, majd a szállodában, átöltözöm.

  Miközben a taxiban ültem bekapcsoltam a telefonom. Nem is lepődtem meg a rengeteg üzeneten és nem fogadott híváson. Csoda, hogy még nem blokált te a telefonom, de valószínüleg több hívást már nem fog fogadni. Néhány üzenetet megnyitottam: "Hogy a francba képzeled ezt Am? Azonnal gyere haza, nem lehet olyan nagy a gond, megoldjuk. - A." "Am, nem akarlak még egyszer felhívni vagy írni neked! GYERE HAZA MOST! - A." "Mi az, hogy felmondasz és lelépsz? Normális vagy? Mi lesz az esküvőkkel? Nem mehetsz el! - K." Tudtam, hogy hasonló üzeneteket fogok olvasni, de nem érdekel valahogy túlélem, ahogy ők is. A sok üzenet között kutatva találtam egyet, ami Nialltől jött. Ő még biztosan nem kapta meg, így megnyitottam. "Jó reggel kedvesem. Találkozunk ma? - N."

  Visszanyeltem a könnyeim, nem sírhatok, pedig annyira szeretnék. Megbántom, biztos vagyok benne, hogy összetöröm a szívét azzal a nyomorult levéllel. Kedvelem, de nem eléggé, ahhoz, hogy elfelejtesse velem Harryt...

  Ahogy a szobába értem, azonnal eldőltem az ágyon és nagyokat sóhajtoztam. Hát tényleg megtettem, tényleg eljöttem és mindent magam után hagytam. Bűntudatom van, ami az idő elteltével csak nagyobb lesz. Örültség volt eljönni. A francba is! De nem volt mit tennem.

  Ha már itt vagyok, itt is maradok. Lakást nézek, munkát szerzek, aminek semmi köze sem lesz a boldogsághoz és talán képes leszek jól érezni itt is magam...