2014. augusztus 12., kedd

13.rész - Váratlan, ismerős vendég

Sziasztok!
Meglepetés! Mostantól a részek hamarabb fognak érkezni! Remélem 
örültök neki! Nem mondom azt, hogy egy héten több rész is lesz, de 
az is lehet, hogy igen. Bele akarok húzni, hiszen itt már beindul a
történet, ami szép lassan majd kibontakozik és a végére ér.
Köszönöm a bíztatást és az olvasókat!
Jó olvasást!
Ölellek Titeket!

---------------------------------------------------------------------

  
  Döbbenet. Ez ült ki az arcomra, mikor megpillantottam az előttem álló személyt. A lélegzetem is elakadt, muszáj volt a pultra tennem mindkét kezem különben a padlón kötöttem volna ki. A lábaim remegtek, a szívem olyan tempót diktált, amit nem bírok majd sokáig. A torkom kiszáradt, úgy éreztem magam, mintha egy szellemet látnék, akitől rettegnem kell, hogy árt nekem. Pedig nyoma sem volt szellemnek, csak egy fiúnak, aki nem bámult rám döbbenten, inkább halvány mosoly jelent meg az ajkain a reakciómat láttán. Próbáltam szólásra nyitni a számat vagy legalább összeszedni magam, de egyik sem ment. Csak bámultam azokba a gyönyörű szemekbe, amik elvarázsoltak. Csillogtak, ahogy engem nézett és ez megrémisztett. Mert, ha ő itt van akkor azt jelenti, hogy nem csak ő az a személy, aki most ebben a hotelben szállt meg, hanem a többiek is. A hónapok elteltével semmit sem változott. Talán csak a haja lett kicsit hosszabb, ami csak dögösebbé tette. Bámultam őt, mint aki még nem látott embert, de mégis mit tehettem volna? Nyeltem egyet, majd szólásra nyitottam a számat, de egy suttogásnál nem hagyta el több az ajkaim. 
  - Te... - nyögtem ki. Több nem telt tőlem, ahogy néztem észrevettem, hogy az önelégült vigyora csak nagyobb lett. Szerettem volna onnan eltüntetni, de az csak akkor menne, ha képes lennék megszólalni, ám most nem nagyon sikerül.
  - Hát újra találkozunk. - suttogja mély, rekedt hangján. - Szépen leléptél, de az okát elárulod? - kérdezi közelebb hajolva hozzám, mire én nyelek egyet. Úgy hiányzott már ez a hang. - Ha te nem szólalsz meg, majd én elmondom. Új életre vágytál mi? - nevet fel. - Vagy esetleg engem próbáltál meg elfelejteni? Ne is próbáld tagadni, mert tudom, hogy így van, de tudod mit? - suttogja. - Én ebben az időben csak többet gondoltam rád és egyre jobban éreztem azt, hogy nekem csak te vagy, senki más nem kell csak te! - kikerekedett szemekkel néztem rá, de még mindig csendben voltam. - Ami pedig a jegyesemet illeti, már nincs. - vigyorodik el. - Szóval semmi sem állhat már közénk. 
  - T-tessék? - dadogtam. Tényleg azt mondta volna, hogy már nincs jegyese? Te jó ég! Mit csinált? Ugye nem mondta el neki az igazságot?! Lehajtottam a fejem, nem tudtam rá nézni, mert ha ezt teszem akkor elgyengülök és már így is teljesen az vagyok. - Elmondtad? - suttogom halkan.
  - Gyere fel a szobámba és mindent elmondok. - morogta kacéran. Felkapom a fejem és a vigyorgó képével találom magam szembe. Kizárt dolog, hogy felmenjek hozzá. Az egyáltalán nem úgy sülne el, ahogy én azt szeretném. Biztos vagyok benne, hogy elgyengülnék, ha csak ketten lennénk egy szobába. Felforrna köztünk a levegő és nem tudnánk parancsolni az érzéseinket. Nem megyek fel! Nem és kész! - Ne gondolkozz visszautasítási lehetőségeken. - néz a szemembe. - Semmi sem elég jó indok erre. Ha nem jössz magadtól, akkor nem félek a vállamra dobni és úgy cipelni fel a szobámba, hogy végre mindent megbeszélhessünk.
  - Nem lehet. - motyogom.
  - Meddig dolgozol? - hagyja figyelmen kívül a tiltakozásom. - Hmm?
  - Háromig. - suttogom.
  - Ha három után öt perccel nem vagy a szobámba, lejövök és felviszlek én magam. - kacsint rám, majd megfordul és elmegy.
  A percek csak teltek, én pedig egyre jobban kezdtem félni. Képes lenne a vállára dobni és felcipelni a szobájáig? De még mennyire, hogy képes lenne. Mit várok én tőle, hogy szó nélkül fogja hagyni a menekülés és nem is fog vele törődni, hogy miatta léptem le?! Igen ezt hittem, meg azt, hogy nem találkozom többet vele és hát ez sem úgy alakult. Valahol mélyen a szívemben reméltem, hogy még találkozom vele, de nem ilyen hamar. Évek múlva mikor már elfelejtettem őt és én is boldog vagyok a párommal, de nem így lett. Miért is lett volna így? Nekem pont abban a nyomorult szállodában kell dolgoznom, ahol a híres One Direction megszáll. Hát persze, hogy ott! A órára pillantottam, öt perc múlva három. A francba!
  - Hé jól vagy? - lép mellém Marc.
  - Csodásan. - motyogom. - Haza tudnál engem vinni? - kérdem hírtelen, ez az utolsó reményem, hogy megmeneküljek a beszélgetéstől.
  - Persze. - mosolyog rám, mire én megkönnyebbülve sóhajtok egyet. - Szerintem már mehetünk is, mivel az utolsó hapsi is lelépett. - fordul meg.
  - Ahogy mondod. - kapom fel a táskám, majd indulok utána. Megmenekültem. Most ezt megúsztam, de ki tudja hol futok majd megint össze vele és meddig lesznek itt. Már a halban voltunk, mikor kuncogást hallottam a hátam mögül.
  - Úgy tudtam, hogy elmenekülnék. - morogja. Hátra kapom a fejem, majd megpillantom, amint egy fotelben ül és engem bámul. - Jössz magadtól vagy segítség? - kérdi. Visszafordulok Marc felé, aki amolyan segítsek fejjel néz rám. - Nyugodtan elmehetsz, a hölgy velem tart. - szólal meg, egyenesen Marcra nézve, aki kérdőn néz rám. - Am?! - sürget.
  - Mehetsz. - motyogom, de ő meg sem mozdul. - Jól leszek, mehetsz. - mosolygok rá, aprót bólint, majd idegesen megy ki az épületből, engem kettesben hagyva vele.
  - Segítsek vagy használod a csinos kis lábaid és jössz magadtól? - suttogja a fülembe, mire én megremegek. - Semmit sem változtál. - kuncog fel. - Gyere. - fogja meg a csuklóm, én pedig sóhajtva megfordulok, ezt már úgysem úszom meg szárazon. 
  - Lassíts. - szólalok meg, mikor már nem bírom tovább tartani vele a tempót.
  Megállunk a 466-os szoba előtt, majd lehúzza a kártyát és egy kattanás jelzi, hogy a szoba ajtaja kinyílt. Bedobja az ajtót, majd maga elé enged, bizonytalanul lépek be a hatalmas lakosztályba. Megérzem a hátamon a kezét, ahogy egy picit beljebb tol, majd becsukja az ajtót, ami csak annyit jelent, hogy addig ki nem megyek innen, míg le nem húzza azt a nyamvadt kártyát és ki nem enged magától, ami biztosan nem fog megtörténni. 
  - M-mit csinálsz? - kérdeztem mikor megéreztem erős karjait magam körül és a lélegzetét a nyakamon. A hideg futkosott át rajtam, túl közel volt. Istenem, de hülye vagyok. Feljövök a szobájába, mikor pontosan tudom, hogy nem beszélgetni akar, miért is akarna azt.
  - Miért menekültél el tőlem? - suttogta a fülembe. - Leléptél és egy hívásomra sem válaszoltál. - morogja. - Nem volt szép, remélem tudod.
  - Nézd, én sajnálom. - motyogtam. - De ez tartottam helyesnek, kérlek engedj el. - suttogtam. - Mond el mit akarsz, aztán engedj el.
  - Téged akarlak. - harapott a fülcimpámba.
  - Nem. - sóhajtom. - Beszéljünk, amiről akartál aztán engedj utamra, várnak rám otthon. - füllentem.
  - Ki vár rád? - változik meg a hangulata. - Am, ki vár rád? - fordít magával szembe. A szemébe düht fedezek fel. - Kérdeztem valamit. - sziszegi.
  - A barátom. - motyogom. - Nem fogja érteni, hogy hol vagyok, ha most nem megyek haza, aggódni fog miattam.
  - Hát, pedig innen nem mész el, míg én azt nem akarom. - nevet fel. - És gondolom rájöttél, hogy nem engedlek el soha többé. - morogta a fülembe.
  - Nem tarthatsz itt az akaratom ellenére. - morgom kicsit hisztérikusan. Elegem van, hogy mit sem számít, hogy én mit akarok. 
  - Dehogynem! - nevet fel. - Ha kell kikötözlek az ágyhoz. Biztosan élvezném a látványt. - nyalta meg a száját. Mi a fene van vele, részeg? Mikor észrevette a félelmet a szemeimbe közelebb hajolt, majd suttogni kezdett. - Csak vicceltem, sosem bántanálak.
  - Most is azt teszed. - adtam a tudtára, mire rögtön elengedett, én pedig hátrébb húzódtam, majd leültem az ágyára. Nem bírták tovább a lábaim. Arra pedig semmi kedvem, hogy észrevegye mint vált ki belőlem, bár biztos vagyok benne, hogy már rájött. - Miért teszed ezt? - kérdem felnézve rá.
  - Mert még a mai napig is képtelen vagyok kiverni a fejemből azt a csókot. - lép közelebb hozzám. - Azért bontottam fel az eljegyzést is, bár igazából ő sem nagyon ellenkezett. Nem tudattalak elfelejteni. Pedig próbáltam, de nem ment. Csak te jártál a fejembe. Kerestelek, de sehol sem találtalak. Ashel is beszéltem, de ő sem tudta, hol vagy. Mindenki aggódott miattad. Niall is összetört, de túltette magát rajtad és ismét randizni kezdett, bár még nem talált számára megfelelő lányt. - ült le mellém.
  - Mit akarsz tőlem? Mit akarsz mit tegyek? - fordultam felé.
  - Adj nekem egy esélyt. - hajolt közelebb. - Enged, hogy bebizonyítsam mit érzek irántad. - súrolták az ajkai az enyémeket, mire bent akadt a levegőm. Mi a fenét csináljak? Én sem tudom kiverni a fejemből, de nem érzem helyesnek ha esélyt adnék neki. - Kérlek. - bökte meg az orrával az arcom. Behunytam a szemét és próbáltam összeszedni magam, de ez egészen addig ment, míg meg nem hallottam a kattanást.
  - Harry nem tu... - de megakadt, amint észrevett engem.

2 megjegyzés:

  1. Nagyon Jó rész lett :) Mindig itt hagyod abba :D

    VálaszTörlés
  2. Nagyon-nagyon jó lett. Izgalmas, nagyon. :D Siess a kövivel, nagyon várom :*

    VálaszTörlés