20.rész - Megbeszélés

Sziasztok!

Sajnálom, hogy egy ideje nem volt rész, de most egy másik blogomra koncentráltam, 

ami a napokban fejeződött be, most viszont erre fogok, mivel ennek is a vége 

közeleg. Már nincs sok rész, de pontosan nem tudom, hogy mennyi várható még.

Viszont tudni fogjátok, mikor a vége közeleg. Nem csak onnan, hogy én szólok nektek

hanem a történetből is. Köszönöm a bíztatásokat és az olvasókat!

Jó olvasást!

Ölellek Titeket!

-------------------------------------------------------------------

  Nem akartam a fiúknál maradni éjszakára, egyáltalán nem tartottam jó ötletnek, de persze Harrynek köszönhetően muszáj volt. Nem akart elengedni, ő pedig nem vezethetett, mivel volt egy kis alkohol a vérében. Hiába ajánlottam fel, hogy majd én vezetek képtelenség volt vele megérttetni. Makacs, mint mindig. A fiúk persze nem nekem segítettek, hanem inkább a haverjuknak. 

  Biztos vagyok benne, hogy amint elhagyom ezt a szobát az első személy akivel szembemegyek majd az Niall lesz. Tudom, hogy haragszik rám, hiszen meg is van az oka rá. Kihasználtam. Kinek tetszene, ha ezt tennék vele? Senkinek, normális, hogy ő sem bírja elviselni a jelenlétem. Szeretnék vele kibékülni és bocsánatot kérni, de tudom, hogy ez nem fog megtörténni, ha mégis akkor biztosan nem egyhamar. Nem könnyű elfelejteni, hogy mit tettem vele. Nekem pedig nem lesz könnyű a szemébe nézni valószínűleg soha. Azt sem tudom, hogy viselkedjek majd vele, ha egyszer talán megbocsájt nekem. Olyan már sosem lesz a kapcsolatunk, mint volt. Mindketten kényelmetlenül fogjuk magunkat érezni egymás jelenlétében, de idővel majd biztosan sikerül enyhítenünk ezen.

  Most még nehéz, de idővel minden jobb lesz. Vagyis ezt próbálom elhitetni magammal. Ebben a fél évben, annyi minden történt velem, mint egész életemben sem. Sok mindent tönkretettem, de közben barátokat is szereztem, meg természetesen ellenségeket is. Az az énem, amit régen a munkámban használtam, már nem létezik. Átvette az uralmat a bulizós énem, aki laza, aki nem akar senkinek sem megfelelni, csak boldog lenni. De még mindig ott van egy kis része a régi énemnek is, akinek bűntudata van a tettei miatt. 

  Fogalmam sincs, hogy mi lesz velem a jövőben, hogy fogok élni egy hónap után, de reménykedem benne, hogy képes leszek elfogadni őt és visszamenni vele, abba a városba, ahonnan pont miatta menekültem el. Bár abban nem vagyok ennyire biztos, hogy az állásom is folytatni tudom majd, ami valószínűleg már meg sincs, szóval ezért nem hiszem, hogy aggódnom kellene. 

  Felé fordítom az arcom, majd elveszek a látványban. Szeme csukva vannak, haja össze-vissza áll, de sosem volt jobb, mint most. Annyira nyugodt és aranyos. Nem néz ki annyi idősnek, mint amennyi, valószínűleg sosem fog a kisfiús arca miatt. 

  - Miért  nem alszol? - szólal meg résnyire nyitva szemeit, mire én csak megvonom a vállam. - Gyere ide.  - fordul a hátára, engem a mellkasára invitálva. - Most pedig mond el, mi nyomja a szíved. - ölel magához.

  - Semmi. - suttogom. Nem akarok neki erről beszélni, mert úgy érezném, hogy a problémáimmal terhelem, amik aprók, csak az én szememben van nagy súlyuk. - Csak furán érzem magam, ebben a házban. - teszem hozzá, alig hallhatóan.

  - Megenyhül majd. - simít végig a karomon. - Lehet, hogy most undok és haragos, de miután képes lesz egy másik oldalát is nézni a történteknek, minden rendben lesz vele. Megbocsájt neked, majd meglátod. - nyom egy puszit a hajamba, mire mosoly kúszik az arcomra. 

  - Mostantól minden reggelem, ilyen lesz? - pillantok fel rá. - Minden reggel melletted fogok ébredni, a karjaid között?

  - Semmire, sem vágyom jobban bébi. - csillan fel a szeme. - De remélem tudod, hogy nincs más választásod, minthogy ezt elfogadni, mivel többet nem lesz olyan reggel, amikor egyedül ébredsz majd. Soha többé. - jelenti ki, a szemembe nézve. 

  - Soha többé. - ismétlem szavait. 

  - Soha. - vágja rá, vigyorogva. - Ha tehetném magamhoz láncolnálak, hogy ez így is legyen, de addig még kicsit várnunk kell, de már nem sokat.

  Igazság szerint nem nagyon értem, hogy érti azt, hogy magához láncolna, mert abban biztos vagyok, hogy nem a szó szoros értelmében gondolja. De gondolom már nem kell sokat várnom, hogy megtudjam...

  - Nem vagy éhes? - pillant rám.

  - De. - vallom be. - Csak nincs merszem kimenni ebből a szobából. Nem tudom, hogy viselkedjek a közelében. Attól félek, hogy bármit tennék rosszul jönne le az ő szemében... nem akarom ettől jobban is megbántani. - rázom meg a fejem. - Nem akarok az ellensége lenni.

  - Veled leszek. Nem hagyom, hogy bántson. - puszil meg. - Nem kell ettől tartanod.

  Nehezen de rávett, hogy felöltözzek, majd lemenjünk a konyhába. Mindenki ott volt, csak ő nem. A többiek beszélgettek, én pedig csak csendben ültem és ettem a reggelim. Hiába próbáltak bevonni a beszélgetésbe nem sikerült nekik. 

  Az ajtó nyílására lettem figyelmes, nem is kellett felemelnem a fejem, hogy tudjam ki lépett be rajta. Magamon éreztem a tekintetét. Abban a pillanatban szerettem volna felállni és eltűnni onnan, de Harry megállított benne, ugyanis a lábamra tette a kezét. Tudom, hogy ezt nyugtatásnak akarta szánni, de csak kellemetlenebbül érezem magam tőle.

  - Jó reggelt. - szólalt meg végül hűvösen. A srácok válaszoltak neki, majd csendben én is elmotyogtam egy sziá-t fel sem nézve a tálamból. 

  Mit sem törődve azzal, hogy már csak velem szembe van hely, foglalt helyett a széken. Fejem továbbra sem emeltem fel, csak a szemeimmel pillantok rá. Feszült, pont mint én.

  - Ha miattam hagytátok abba a beszélgetést, akkor már itt sem vagyok. - néz a többiekre.

  - Maradj, nem miattuk hagytuk abba. - szólal meg Liam. - Csak tudod még ide is érezni lehet a köztetek lévő feszültséget.

  - Nem a mi dolgunk, pontosan tudjuk, de szerintünk meg kéne beszéljétek ezt az egészet. - jelenti ki Zayn. 

  Megdermedek. Előre látom, hogy most fog elszakadni nála az a cérna, ami ha bekövetkezik akkor ott kő köv9n nem marad majd. De Naill, nem kiabál, csak nyugodtan vágja rá.

  - Igen, beszélnünk kéne. - néz egyenesen a szemeimbe, mire én nyelek egyet.

  - Rendben. - motyogom alig hallhatóan.

  Úgy látszik ez a pillanat hamarabb eljön, mint én azt gondoltam. Nem tudom, hogy mi változtatta meg a döntését, de remélem nem rosszabbodik a helyzetünk, hanem inkább javul egy kicsit. Reggeli után a nappaliba mentünk át, de Niall nem tartott velünk, hanem felment, gondolom a szobájába.

  - Látod, mi mondtunk, hogy csak idő kérdése. - mosolyog rám Louis.

  - Igen, tudom, de nem lesz könnyű. - sóhajtok fel.

  - Ha szeretnéd én veled megyek. - húz közelebb magához Harry. - De szerintem ezt nektek kéne megbeszélnetek, kettesben.

  - Megleszek. - nézek rá, miközben magam is próbálom meggyőzni róla, hogy minden rendben lesz.

  Alig tíz perc múlva lépteket hallunk a lépcső felől. Niall siet lefelé rajtuk, majd jön oda hozzánk és néz rám. Sóhajtva szólal meg, majd hív félre a többiektől, az udvarra. Feszülten követem őt. Nem merek megszólalni, pedig tudom, hogy nincs mitől félnem, hiszen nem bántana... de inkább azt szeretném, ha ő szólalna meg először.

  - Még mindig haragszom rád. - jelenti ki. - Nem tudom, hogy valaha is képes leszek neked megbocsájtani, de nem tudok úgy elmenni melletted, hogy ne érezném magam furcsán. Nem kellett volna olyan csúnyán bánnom veled, de meg kell értened, hogy nekem sem könnyű ez az egész.

  - Tudom, Niall. - szólalok meg. - Nekem sem az, de tudnod kell, hogy sosem akartam ezt tenni veled, soha.

  - Tudom. De megtetted. - vonja meg a vállát. - Nem könnyű most veled beszélnem, de tegnap igaza volt a srácoknak. Meg kell ezt beszélnünk aztán pedig meg kell próbálnunk elviselni egymás társaságát. Megbántottál, de pontosan tudom, hogy a szívnek nem tudsz parancsolni. Nem esik jól, hogy ezt kell mondanom, de megértem, hogy Harry tetszett meg neked, nem pedig én. Ő sokkal jobb nálam, ezzel tisztában is vagyok, de azt hittem végre megtaláltam azt a lányt, aki engem szeret és nem őt. Olyan jól megvoltunk, egy hanghullámon voltunk, de aztán eltűntél, majd mikor újra meglátlak már a barátomat készültél lesmárolni...

  - Sajnálom. - lépek hozzá közelebb. - Én sem értem, hogy mi történt velem. Sosem volt még olyan, hogy az egyik ügyfelem tetszett meg. Sajnálom, hogy téged használtalak fel arra, hogy eltereljem róla a gondolataim. De tudnod kell, hogy nagyon jól éreztem magam veled, semmit sem játszottam meg. Lehet, hogy egy részem még Harryhez lökött, de mindent élveztem ami köztünk történt. Kezdtem azt hinni, hogy sikerült, de aztán az esküvőn, minden megváltozott....

  - Nem tudom, hogy mennyi idő kell még, hogy elfelejtsem ezt az egészet, vagy legalább megbékéljek vele, de megpróbálom. - néz a szemembe. - Nem lesz könnyű, nem mondom, hogy mindig kedves leszek, de megpróbálom elfogadni és beletörődni, hogy ami volt az már elmúlt. 

  - Én pedig megpróbálok nem olyat tenni, amivel még ennél jobban is megutáltatnám magam veled. - suttogom. - Nem akarom, hogy utálj. Jóba akarok veled lenni.

  - Én nem utállak. - rázza meg a fejét. - Csak haragszom rád. Sok különbség van a két érzés között. Én is jóba akarok veled lenni, de még szükségem van egy kis időre...

  - Megértem és elfogadom. Nekem már az is sokat jelent, hogy nyugodtan tudunk beszélni, nem mint a tegnap...

  - Olyan nem lesz többet, ha úgy érzem, hogy le kell lépnem különben olyat teszek, amit lehet megbánok akkor elhúzok, nem fogok még egyszer úgy beszélni veled, ezt megígérem.

  Halvány mosoly kúszik az arcomra, majd feléve de közelebb lépek hozzá és gyengéden átölelem. Érzem, ahogy az izmai megfeszülnek, de kis idő elteltével ő is visszaölel, majd a hajamba sóhajt.

  - Már kezdtünk értetek aggódni. - nevet fel Louis, miután visszamentünk hozzájuk. - Sokáig elvoltatok, azt hittük kinyírtátok egymást.

  - Nem, amint látjátok. - vágja rá Niall. - Megbeszéltünk pár dolgot és megpróbáljuk helyrehozni a kapcsolatunkat valahogy...

  - Végre. - csapja össze a kezeit Liam. - Tudtuk, hogy menni fog.

  - Menni fog. - suttogom, helyet foglalva Harry mellett.

  - Megmondtam neked, hogy minden rendben lesz. - suttogja a fülembe. - Szeretlek. - nyom egy puszit a fülem alá.

  Megkönnyebbülve sóhajtok fel, amikor észreveszem, hogy Niall is leül közénk. Tudom, hogy nem könnyű neki ezt tenni, főképpen úgy, hogy én is itt vagyok, de próbálkozik és nekem már ez is sokat jelent. Idővel pedig remélhetőleg képes lesz elfogadni a Harryvel való kapcsolatunkat...