1.rész - Az új pár.

Sziasztok!

Meghoztam az első részt. Remélem tetszeni fog. Az elején 

nem sok minden fog történni, de majd szép lassan be fog indulni.

Nagyon boldog vagyok, hogy már 14 rendszeres olvasóm van, pedig

még csak a prológus került fel. Köszönöm a komikat is! 

Örülök, hogy tartjátok bennem a lelket és biztattok. 

Jó olvasást! Jövőhét szombaton találkozunk!

Ölellek Titeket!

-------------------------------------------------------------------------

  Morogva nyomtam ki az ébresztőmet. Szinte semmit sem aludtam az éjjel, ami az én kedves barátnőmnek köszönhető. Mondhattam én neki, hogy holnap új pár fog jönni hozzánk és kipihent kell legyek, nem érdekelte. Csak mondta és mondta a magáét. Most ez úgy hangzik mintha nem szeretném, de félreértés ne essék. Imádom őt, csak néha túl sokat beszél, de ezt már megszoktam tőle.

  A barátoknak az a kötelessége, hogy végighallgassák a másik minden búját-baját, nem számít, hogy fáradtak vagy csak egyedül szeretnének lenni, tudják, hogy ott a helyük a barátaik mellett. Ebben az egy évben, amit együtt töltöttünk sikeresen megismertem őt. Tudom, hogy mikor szomorú, hiszen mindenkinek vannak árulkodó jelei, neki is van, amivel természetesen néha az agyamra megy, de mindig kiállok mellette, bármi is legyen rám mindig számíthat és ezt pontosan tudja is. Amikor boldog akkor élvezet ránézni. Reggel nevetve ugrálgat és miközben palacsintát süt, énekel. A nap nagy részében mindenkit ölelget és mindenkivel tudatosítja, hogy ő most mennyire boldog. Olyan is volt már, hogy én szomorú voltam, de az ő vidámsága engem is felvidított. Imádom a szeleburdiságát, minden ember ilyen barátot szeretne amilyen ő, kár, hogy a nagyvilágban csak kevesen ilyenek.

  Tegnap este pizzázás közben pont azt beszélte ki magából, hogy mennyire szereti Nicket. Mindig boldogan hallgatom őt, hiszen szeretem amikor az érzéseiről beszél. De most éreztem, hogy talán egy kicsit kétségbe van esve. Először nem értettem, hogy miért ilyen, de amikor rátért a lényegre, amit a végére tartogatott megértettem. Egy éve vannak együtt és Ashnek az-az érzése, hogy készül valamire, mivel napok óta lemondja a találkákat. Persze arra nem is gondol, hogy miért is teszi ezt, de én eltudom képzelni, hiszen mi is jóba vagyunk és én magam is észrevettem, hogy valamire készül. De abban biztos vagyok, hogy nem arra, amit Ash gondol. Nicknek esze ágába sincs vele szakítani, szerintem inkább csak arra készül, hogy megkérje a kezét az én aggódó barátnőmnek. De ha így van, tudom, hogy azon a napon mikor felteszi neki azt a bizonyos kérdést, Ash nagyon boldog lesz és meg is érdemli a boldogságot.

  - Am - kiált valahonnan a házból - fent vagy?

  - Igen - morogva lerúgom magamról a takarót.

  Semmi kedvem felkelni, de tudom, hogy meg kell tennem mivel állásom van, ami számomra nagyon fontos. Amint a lábaim a padlót érik egy hatalmas ásítás következik be. Az ablakhoz sétálok, majd kihúzom a sötétítőt. A szememet azonnal megcsapja a vakító fény, minek következtébe lehunyom őket, majd szép lassan barátságot kötve a fénnyel ismét kinyitom. Hollywoodra ismét egy napsütötte reggel jellemző. A madarak az ablakom előtt levő fán énekelnek, mint minden egyes reggel. Imádom a természetet, mindig is szerettem a szabadban lenni, de a munkám miatt egyre kevesebb időm marad rá. Egy kicsit még gyönyörködöm a tájban, majd sóhajtva megfordulok és az ajtó felé indulok.

  Asht egy tál sercegő olaj előtt találom, amiben omlettet készít. Ez nem jellemző rá, hiszen minden reggel palacsintát készít vajon most miért nem? Közelebb megyek hozzá.

  - Jó reggelt! - puszilom arcon.

  - Reggelt! - le sem veszi a szemét a két locsolgatott tojásról.

  - Hogy-hogy omlettet csinálsz? - kérdezem. - A francba - kapok a kezemhez, mivel rám spriccelődött a forró olaj - ez ég. - nyavalygok.

  - Látod - nevet fel - nem szabad belekötni a szakács készítményébe.

  - Nagyon vicces vagy - engedek hideg vizet a kezemre - nem neked lesznek piros foltok a kezeden.

  - Inkább örülj, hogy neked is csinálok reggelit - kuncog fel - mert ha rajtad múlna akkor az egész konyha leégne.

  - Hé - bokszolok játékosan a vállába - nem tehetek róla, hogy nem vagyok valami jó szakács.

  - Persze, hogy nem hiszen te tanultál - mosolyog rám - te másban vagy jó, méghozzá esküvőszervezében.

  Előveszek két lapos tálat a szekrényből, majd a pultra teszem. Ash kiteszi rá az omlettet, majd eloltja a gázt és leül mellém. A számba veszem az első falat tojást, aminek nem csak az illata isteni, hanem az ízei is. Hamar végzek is vele.

  - Ez isteni volt. - mosolygok a barátnőmre.

  - Egészségedre.

  Visszasétálok a pulthoz, majd kiveszek két csészét és megtöltöm kávéval. Az enyémet csak félig mivel én tejel iszom, Ash viszont feketén. Fogalmam sincs, hogy tudja meginni, de ha így szereti akkor igya így.

  - Köszönöm - szólal meg, amikor elé teszem a gőzölgő csészét - istennő vagy.

  - De rég hallottam már ezt tőled - nevetek fel - de én most megyek készülni.

  A szobámba beérve kivettem a fiókból egy tiszta alsónemű szettet, majd a fürdőbe mentem velük. Egy gyors frissítő zuhanyzás után egy törölközőt csavarok magamra, majd kiszállok a gőzzel megtelt kabinból. A tükör előtt állok. Látszik rajtam, hogy nem vagyok kipihent, de majd egy kis smink segít rajtam. Megmosom a fogam, majd utána elkezdem a dús hajam szárítását. 15 perc elteltével, már fehérneműben állok a szekrényem előtt és azon gondolkozom, hogy ebben a hőségben, mint is kéne felvegyek. Végül egy fehér nyári ruha mellett döntök, amit biztosan egy sikeres nő sem venne fel, de nekem pont megfelel. Megkeresem a fehér magassarkú szandálom, majd miután minden rajtam van visszasétálok a fürdőbe és elkezdek sminkelni. Nem viszem túlzásba, hiszen ez a meleg úgyis leolvasztaná rólam. A hajam úgy gondolom, hogy jobb ha összekötöm, de néhány rakoncátlan tincset szabadon hagyok. Megnézem magam a tükörben, ahonnan egy kipihentnek tűnt lány mosolyog rám vissza, ami azt jelenti, hogy jó munkát végeztem.

  - Ash, hol vagy? - lépek ki a szobámból.

  - Nappali - kiáltja. - Már mész is? - néz rám.

  - Tudod én nem lazsálhatok egész nap, mint egyesek - nézek rá durcásan - te csak üldögélj itt.

  - Hé - nevet fel - nem én tehet róla, hogy nekem ma szabadnapon van.

  - Oké-oké nem te tehetsz róla, de én most leléptem - ölelem meg - később találkozunk.

  - Ebédelhetnénk együtt! - kiáltja utána.

  - Háromra gyere be hozzám. - szólalok meg mielőtt kilépek az ajtón.

  Természetesen csak nekem lehet ekkor szerencsém, hogy nem indul be ezen a napon a kocsim. Még szerencse, hogy közel van a munkahelyem. Egy kellemes sétának vetem elé magam a tűző napon. A lábaim már sajognak, de anyukám mindig azt mondta, hogy a szépségért szenvedni kell és teljesen igaza volt benne. Egy kávézóba sétálok be, mivel úgy érzem, hogy még szükségem van egy kávéra, hogy ne legyek egész nap szétszórt. Megveszem a kávém, majd kifelé lépek, de amikor kimegyek az ajtón valakinek nekimegyek. Még szerencse, hogy erősen fogtam a kávém mert különben mind az illető pólóján landolt volna.

  - Sajnálom, én nem láttam - szabadkozom - elnézést - de mikor felnézek rá egy ismerős arccal találom magam szembe - szia Louis. - mosolygok rá.

  - Helló Am! - vigyorog le rám. - Örülök, hogy találkoztunk, de annak, hogy a kávéd még a poharadban van még jobban.

  - Sajnálom, hogy neked mentem csak egy kicsit szétszórt vagyok ma - az órámra nézek - és késésben is.

  - Hová tartasz? - kíváncsiskodik.

  - A munkahelyemre, ahol 5 percen belül találkoznom kell egy új párral.

  - Elvigyelek? - kérdezi.

  - Megtennéd? - csillannak fel a szemeim.

  - Persze - bólint - gyere. Különben is, nem engedhetem meg, hogy feltartsd a barátomat. - nevet.

  - A barátodat? - kérdezem, mikor beülök a kocsijába.

  - Igen - ül be ő is - most készül a nagy napjára és elégé be van szarva. - nevet fel.

  Akármilyen fura is, igen ismerem Louis Tomlinsont. Két éve találkoztunk, amikor én még egyetemen voltam és délutánonként egy virágos üzletben dolgoztam, ahová nem egyszer jött be, hogy virágot vegyen a barátnőjének. Sosem tudta eldönteni, hogy mit is kéne neki vegyen így én mindig segítettem neki. Mivel sokszor nézett be hozzánk, hamar jóba lettünk. Tudtam, hogy híres, de nem törődtem vele nekem nem az nyerte el a barátságát, hogy híres hanem a személyisége. A legjobban az tetszik benne, hogy mindenből viccet tud csinálni. Az út csendben telt, én a gondolataimba merültem ő pedig az útra koncentrált.

  - Megérkeztünk - szólal meg - Harry már ott is van - mutat az egyik fekete kocsira - pont időben. - száll ki.

  Engem is kisegít, majd becsukja a kocsi ajtaját. A fekete kocsira pillantottam, ahonnan abban a pillanatban szállt ki egy fiú. Nem szoktam egyik ügyfelemet sem végigmérni, de róla nem tudtam levenni a szemem. Hosszú lábait egy szürke csőnadrág takarta el a szemeim elől. A felsőtestét pedig egy fehér, szinte már átlátszó ing feddte, a gombjai alig voltak begombolva így felfedte előtte az izmos mellkasát. Ahogy felénk közeledett egyre tisztább lett a tetoválása, ami két madarat rejtett a kulcsontján. A száján enyhe mosoly ült, de még így is látszódtak a gödröcskéi. A szemeit napszemüveg takarta el előlem. Barna, göndör fürtjei rakoncátlanul omlottak a homlokára. Gyönyörű volt... én pedig biztosan napszúrást kaptam - térek észhez. Mi a fene ütött belém? Én nem szoktam ennyire megbámulni a fiúkat, őt miért bámultam meg? Egyszerű a válasz, mert minden lány figyelmét magára vonja. De a csodás kinézet mögött nem tudom elképzelni, hogy egy kedves srác lapuljon meg. Amint elénk ér, leveszi a napszemüvegét és a mosolya is hatalmasabb lesz. Zöld szemei csak úgy ragyognak - szerencsés lehet a felesége.

  - Helló - öleli meg lazán Lout - te mit keresel itt?

  - Jöttem neked sok sikert kívánni - nevet fel, amin nekem is mosolyognom kell, de ahogy látom Harrynek nem tetszett annyira mint nekünk - csak viccelek - löki meg gyengéden - a hölgyet hoztam el. - mutat rám, mire a zöld iriszek rám kapják a tekintetüket.

  - Helló, Amanda Williams - nyújtom a kezem - örülök a találkozásnak.

  - Harry Styles - mosolyog - úgyszint.

  Hogy fogok én ezzel a fiúval dolgozni? Amanda most szépen összeszeded magad, ő csak egy a sok ügyfeled közül! - aki csodásan néz ki - teszem hozzá gondolatban.

  - Ninát, hol hagytad? - kérdezi Lou.

  - Be kellett menjen valamit elintézni - vonja meg a vállát - remélem majd megérti a szervező, hogy egy kicsit késni fog.

  - Miért nem kérded meg tőle? - nevet fel Lou. - Itt áll mellettem.

  - Te lennél az a híres esküvőszervező? - túr a hajába.

  - Igen én vagyok az - nézek rá szégyenlősen.

  - Én most magatokra is hagylak benneteket. - mosolyog rám Lou. - Találkoznom kell Elel. - Harry még mindig nagyra nyílt szemekkel nézett még mindig rám.

  - Piros rózsa - nevetek fel - ne feledd.

  - Már megjegyeztem. - ölel meg. - Majd még találkozunk - mosolyog rám - később látlak. - néz Harryre. Azzal fogta magát és beszállt a kocsiba, minket kettesben hagyva.

  - Khm - köszörülöm meg a torkom - minden rendben?

  - Persze - rázza meg a fejét - csak fiatalnak látszol a munkádhoz képest.

  - Ne a koráról ítéld meg az ember Harry. - mosolygok rá. - Nem megyünk be? - mutatok az ajtóra.

  Bólint. Elindulok, majd hátranézek, hogy követ-e. Látom rajta, hogy meglepte, hogy ilyen fiatal vagyok, de hát kit nem lepne meg, ha egy 22 éves lány lenne az a híres esküvőszervező? Épp ki akartam nyitni az ajtót, de megelőzött, egy mosollyal köszöntem meg neki udvariasságát. Amint beléptem az irodába, egyből Katyvel mentünk szembe, aki nagyra nyílt szemekkel nézett rám, majd elismerően bólogatni kezdett. Biztos vagyok benne, hogy azt hitte, hogy a hátamnál álló fiú a barátom. Nem mondtam semmit sem, csak megmutattam neki, hogy hol várhatja meg a jegyesét. 

  - Ki ez a szuper szexi fiú a váróteremben? - rohan be Katy.

  - Az egyik ügyfelem? - vonom fel a szemöldököm.

  - Na ne már - nyílnak nagyra a szemei - azt akarod mondani, hogy ő, Harry Styles személyesen?

  - Igen. - nevetek fel.

  - Randizz vele! - csattan fel.

  - Katy - nézek rá komolyan - hallottad, amit mondtam az előbb? - nézek rá kérdően. - Ő az ügyfelem, nem randizhatok vele.

  - És akkor hol van a barátnője?

  - Nem kérdeztem meg - nézek a szemébe - azt mondta, hogy késni fog én pedig azt mondtam neki, hogy várja meg őt.

  - Neked elment az eszed. - csap az asztalra. - Én annyi időt töltenék vele kettesben, amennyit csak lehet.

  - Inkább neked Katy - morgom - ba-rát-nő-je van - szótagolom neki, hátha így felfogja. - Megkeresnéd nekem a Smith pár aktáját?

  Morgott valamit az orra alatt, majd kiment. Sosem gondoltam volna róla, hogy egyszer azt fogja nekem mondani, hogy vessem rá magam az egyik ügyfelemre, teljesen elment az esze. Tudja, hogy ilyet sosem tennék. Még egyszer utoljára átnéztem az aktájukat, hiszen két hét múlva esküdnek és azt szeretném, hogy minden csodás legyen, ahogy ők elképzelték. Már majdnem kész voltam vele, amikor kopogtak és Katy lépett be az ajtón, azt hittem megint elkezdi a magáét, de csak azt közölte velem, hogy megérkezett a barátnője is és be szeretnének jönni. Én bólintottam és felkészítettem magam a tökéletes pár fogadására.