16.rész - Őszinte mosoly

Sziasztok!

Megérkezett az új rész, remélem örültök neki.

Már nem sok van hátra a blogból, de nem kell aggódni, mert

nem csak pár rész van hátra. Sosem terveztem hosszúra, de még 

van pár ötlet a tarsolyomban nektek.

Köszönöm a bíztatást és az olvasókat is!

Ha van kedvetek akkor nézzetek be Run away with me

Jó olvasást!

Ölellek Titeket!

-------------------------------------------------------------------------------

  Az enyhe fejfájásom, amit a pia okozott, egyből eltűnt, amint rájöttem, hogy semmit sem álmodtam. Nem csak a képzeletem agyszüleménye volt Harry, hanem maga a valóság. Tényleg abban a szállodában szált meg, ahol én dolgozom. Most pedig teljes nagyságában itt fekszik mellettem, ahogy az este is ígérte, hogy itt lesz. 

  Hihetetlen élmény a karjai között ébredni. Biztonságban érzem magam, mintha nem lenne egy csomó problémám és az ő megjelenésével ezek csak szaporodtak. De mit számít a gond, ha végre boldog lehetek? A gond megoldódik, ám a boldogság csak egyszer adatik meg az életben. 

  Mosolyogva pillantok fel kitisztult és nyugodt arcára. Annyira más így, mint éberen. Kisfiúnak tűnik, pedig már rég nem az. Ő már kész férfi, nem kisfiú. Bár ránézve és a viselkedéséből ítélve, biztosan fiatalabbnak mondanám magamnál, annak ellenére is, hogy van néhány év közöttünk. Simán letagadhatná a korát.

  Óvatosan simítok ki egy kósza tincset az arcából, minek következtében felmordul. Ébredezik. Álmosan pillant le rám, ám a szemei csillognak.

  - Jó reggelt. - morogja mély hangon, majd közelebb hajol az ajkamhoz, de mielőtt még megérintené megszólal. - Mondtam, hogy itt leszek reggel is. - csókol meg.

  Amint ajkaink találkoznak, bizsergés szalad végig rajtam. Nem tudom mivel éri el ezt a mellékhatást nálam, de megőrjít vele. Keze a pólóm alá téved, majd fel a gerincemre. Ahogy az este is éreztem most is többet akarok belőle, el sem tudja képzelni, hogy mennyire. Lábam átdobom a csípőjén, majd ráülök. Ajkaink egy pillanatra sem válnak el egymástól, egyre csak vadabb lesz.

  - Imádom az ilyen ébresztőket. - simít végig combomon. - Remélem tudod, hogy mostantól sosem lesz üres az ágyad, mivel eszem ágába sincs nélküled nyugovóra térni. - vigyorog rám.

  - Mondtam én egy szóval is az ellenkezőjét? - hajtom a fejem, mellkasára. - Te azt hitted egy percre is, hogy képes lennék ezek után nélküled elaludni? 

  - Nem. - nevet fel. - Általában olyan benyomást keltek az emberekben, hogy képtelenek megszabadulni tőlem. - suttogja a fülembe. - De te akkor sem tudnál, ha akarnál, mivel nem engedném neked.

  - Nem kell attól tartanod, hogy eltűnök ismét. - motyogom. - Hibát követtem el, elismerem, de akkor az tűnt helyesnek. Nem bántam meg. Csak a nélküled töltött napokat bánom. - nézek fel rá. - Minden pillanatot bánok, amit képes voltam nélküled eltölteni.

  - Készülj fel rá, hogy többé nem lesz ilyen. - puszil a hajamba. - Mellettem ragadtál életed végéig.

  Egy fél óra lustálkodás után, erőt veszünk magunkon és kikelünk az ágyból. Rajtam pedig pillanatok alatt suhan át egy érzés, miszerint nem egyedül vagyunk. A konyhában nagy valószínűséggel Dy lesz, aki nem kicsit fog meglepődni mikor meglátja a vendégünket. Magamra kapok egy otthoni szerelést, majd megvárom, míg Harry is felöltözik és kimegyünk a nappaliba, ahonnan már hallom is a reggeli készülődést.

  - Jó reggelt - köszön jókedvűen, miközben felénk fordul - nektek. - nyílnak nagyra szemei. Összeráncolt szemöldökkel pillant rám, mire én csak vállat vonok.

  - Szia Dy. - eresztem el Harry kezét, majd ölelem meg barátom. - Mindent elmagyarázok később. - suttogom a fülébe.

  - Van mit. - vágja rá. - Helló, Dylan vagyok, Am lakótársa. - mutatkozik be.

  - Örülök a találkozásnak, Harry Styles. - ráz vele kezet. - Kicsim nekem mennem kéne - pillant rám - a fiúk már biztosan keresnek, meg interjúnk is lesz a mai napon.

  - Persze, megértem. - mosolygok rá. Pár másodperc alatt átszeli a köztünk lévő távolságot, majd a karjaiba zár.

  - Nem szívesen hagylak itt, de muszáj lesz. - suttogja. - A srácoknak elmondom én, mire pedig szembesülsz velük, már elfogadták. Ne lepődj meg rajta, ha Louis felhív majd... Szeretlek és interjú után szeretném, ha nálam töltenéd az éjszakát. És még valami, mondj fel nem akarom, hogy egy bárban dolgozz. Nincs rá szükséged. - folytatja.

  - Ahogy akarod, de a munkáról még beszélünk. - válaszolom. - Később látjuk egymást. - mosolygok rá.

  - Úgy ám. - lehel egy csókot a számra. - Szeretlek. - tátogja, amit én viszonzok is. - Örültem Dylan. - fordul sarkon, majd lép ki a konyhából. 

  Amint meghallottam a bejárati ajtó csukódását fellélegeztem. Úgy érzem, mintha megfagyott volna a levegő, míg ő is itt volt. Dylanre pillantok, aki kíváncsian fürkész engem.

  - Sok mindent kell megmagyaráznod. - jelenti ki, majd helyet foglal a pultnál. - Nem úgy volt, hogy nem akarsz vele találkozni, most pedig kiderül, hogy itt töltötte az éjszakát, amit nem is tagadhatsz, hiszen nem vagyok süket. - ráncolja a szemöldökét.

  - Nézd. - sóhajtom. - Igaz, tényleg nem akartam vele találkozni, de az érzéseimnek nem parancsolhatok. Egyszerűen nem megy. Mintha minden azt szeretné a Földön, hogy mi találkozzunk. Véletlenül futottunk össze a bárban. Egy italt rendelt, bár tudom, hogy már az ajtóból felismert. Találkozni akart velem, amibe én nem mentem bele csak mint színjáték. Mikor már indulni akartam, megjelent. Nem engedett el. Felvitt a lakosztályába, majd elmondott mindent. Már majdnem megcsókolt, mikor ránk nyitottak.

  - Oké várj egy percet. - állít meg. - Szóval abban a szállodában lakik, ahol te dolgozol? - bólintok. - Miért mentél fel vele?

  - Mert azt mondta vagy megyek magamtól vagy a vállára kap és visz ő. - nyögöm ki.

  - Nem hiszem, hogy megtette volna. - rázza meg a fejét. - Ki nyitott rátok?

  - Hidd el, hogy képes lett volna rá. 'Szerencsémre' - sóhajtok fel - Niall. Nem tudom, hogy nem tűnt fel, hogy két ágy van abban a hülye szobában. Láttam rajta, hogy mennyire megbántottam... szerettem volna mindent visszacsinálni de nem lehet. Kirohantam a szobából, de Harry követett. Megcsókolt én pedig képtelen voltam tovább ellenállni neki. A fogságába kerültem, és megadtam neki magam. Azt akarta, hogy vele maradjak, ám én nem akartam abban a szállodában megszállni, ahol dolgozom, így idehoztam. Sajnálom, hogyha felébresztettünk...

  - Nem ébresztettetek fel, mivel nem is aludtam mikor megjöttetek. Nem tudtam, hogy kivel vagy, azt hittem végre bepaliztál, de nem rá számítottam reggel. - nevet fel. - Most ez azt jelenti, hogy együtt vagytok? De várjunk csak mi lett Ninával?

  - Nem házasodtak össze, felbontották az eljegyzést, mivel így érezték helyesnek. - vonom meg a vállam. - Azt pedig nem tudom neked elmondani, mivel én magam sem értem. Nem beszéltünk róla. De a szavaiból és tetteiből ítélve számára együtt vagyunk, ha pedig tőlem kérded én is azt mondanám. Nem akarok nélküle eltölteni már egy percet sem. 

  - Tudod mikor láttalak ilyen boldognak? - mosolyog rám, mire megrázom a fejem. - Sosem. Azt hittem te nem is lehetsz boldog, de úgy látszik néha ezt olyan emberek érik el, akik fájdalmat okoztak vagy akik elől menekülnél, de rájössz, hogy nem működik. 

  - Igazad van, most vagyok először boldog. Ma ébredtem fel úgy, hogy mosolyogtam és ez annak köszönhető, hogy ő itt van.

***

  Olyan rég beszéltem már anyával, ám úgy látszik ez a nap teli lesz meglepetésekkel. Nem sokkal később, hogy Dy elment, megszólalt a telefonom. Először azt hittem, hogy Harry az vagy az egyik bandatag, aki le akarja ordítani a fejem, de amint a képernyőre pillantottam anya nézett vissza rám. 

  - Biztos vagyok benne, hogy fiúról van szó kicsim. Alig pár hete beszéltünk és a hangod nem volt még ilyen vidám. Nem akarod elmesélni anyudnak ki a szerencsés, aki ellopta a szíved? - kérdi szórakozottan.

  - Anya, ez nem telefon téma és különben is nem akarok semmit sem mondani, amíg nem váltak komollyá a dolgok.

  - Kicsim, ennyivel nem rázhatsz le engem. - jelenti ki. - Tudni akarom, hogy ki az. Tudni akarom ki teszi boldoggá a lányom!

  - Oké, de csak egy nevet mondok. Harry.

  - Milyen Harry? Hány éves, hogy néz ki? Találkozni akarok vele!

  - Hé, anya, állj le! - nevetek fel. - Komolyan mondom rosszabb vagy mint egy barátnő. Mondtam, hogy csak a nevét mondom meg, de ígérem, hogy már nem kell sokat várnod és megismered őt.

  - Ezt most megúsztad kicsim, mert muszáj mennem, de a következő alkalommal nem lesz ilyen könnyű megszöknöd előlem. - nevet fel. - Szeretlek kicsim, csak óvatosan.

  - Én is téged anya. - köszönök el tőle. 

  Még én magam sem tudom mi van közöttünk és anya már meg is akarja ismerni. Oké, én is szeretném őt bemutatni, de még korán van... 

  A tv előtt ülök és arra várok, hogy történjen valami. Egyedül vagyok a lakásban. Fel szeretném hívni Ash-t, de nincs hozzá bátorságom. Tudom, hogy haragszik rám... De holnap, ha szerzek némi bátorságot, felhívom és elmondok neki mindent. Igen ebbe beletartozik Harry és a holléptem is.

  Ijedten ugrottam fel mikor megszólalt a telefonom. Üzenetem érkezett egy ismeretlen számról. Kicsit félve nyitottam meg, mivel sejtettem, hogy kitől jön:

  

  "Remélem tudod, hogy haragszom rád angyalom. Csak úgy lelépni egy szó nélkül, nem szép dolog. Legfőbbképpen nem úgy, hogy én tudom is miért tűntél el. Nekem felvehetted volna a telefont. Segítettem volna. De, amint látom már nincs rá szükséged. Még nem döntöttem el, hogy a találkozásunkkor leordítsam a fejed vagy megöleljelek. - L"