2014. október 12., vasárnap

17.rész - Könnyebb volt, mint azt gondoltam

Sziasztok!
Meghoztam a következő részt. Remélem örültök neki. 
Hát nem szeretnék senkit sem elszomorítani, de már nincs túl sok
hátra a blogból. Igaz több rész van, mint amennyit terveztem eleinte, de
már több mint a felén túl vagyunk. Nem akarok hosszút írni, mivel. Egy már
nincs is annyi ötletem, kettő több időm lesz a többi blogomra, ha ezt befejezem.
Ez után biztosan a You bring me back to life lesz, amit fejezek utána pedig szép
lassan az összes többi is. Ám nem maradtok blogok nélkül nem kell izgulni, hiszen
karácsonykor érkezik a Louisos blogom, amit már megnyitottam, csak még nem kezdtem el.
Utána pedig egy Harrys is fog, csak még nem döntöttem el, hogy a két ötletem közül melyik
legyen az első, amit elkezdek majd. Köszönöm a bíztatás és az olvasókat is!
Jó olvasást!
Ölellek Titeket!

--------------------------------------------------------------------------------


Harry Styles



  Egész interjú alatt éreztem a Niallból áradó feszültséget. Tudtam, hogy haragudni fog rám, hiszen az oka is megvan, de meg kell értenie, hogy miért tettem. Mindenkinek tudnia kell, az okát. Nem akarok én lenni az a személy, aki tönkretett egy kapcsolatot, hogy megszerezze a lányt, miközben neki menyasszonya van. Igaz, hogy ez nagyjából így is volt, de okom is volt, amiért meg akartam őt szerezni. Nem szép dolog, hogy ezt tettem, sem Ninával sem Niallel kapcsolatban, de ez az élet. Legtöbbször hibát követünk el, de vannak olyan pillanatok amikor ennek következtében tudsz csak igazán boldog lenni és én most pontosan ezt érzem. A nélküle töltött hetek elgondolkodtattak és megszületett a döntésem. Pontosan tudom, hogy ezzel hetekig leszek majd címlapokon, de nem érdekel. Kibírom, ahogy az eddigieket is. Ha ő mellettem van akkor teszek arra, hogy mi fog történni, mert tudom, hogy nem egyedül kell majd átvészelnem mindent. 
  - Oké. - sóhajt fel Liam. - Elmondanátok, hogy miért ilyen feszült köztetek a levegő? - néz rám, majd a mellettem ülő Niallre. - Már korábban is kérdezni akartam, de jobbnak láttam, ha ezt inkább interjú utánra hagyom.
  - Igen Harry, miért is ilyen feszült közöttünk a levegő? - kérdi gúnyosan. 
  Niall sosem volt ilyen, bár korábban sosem fordult elő, hogy elvettük egymás barátnőjét, szóval ez egy új helyzet, amire ő is másképpen reagál. Biztos vagyok benne, ha ez fordított esetben lenne, akkor én is ugyanígy reagálnék. 
  - Szerintem ezt nem a kocsiban kéne megbeszélni. - szólalok meg. - Mikor visszaérünk a szállodába ott mindent elmondok. - folytatom. 
  - Addig talán elmondhatnád azt, hogy hol voltál az éjjel, mert egy biztos, hogy nem a saját ágyadban? - vigyorog rám Zayn.
  - Kicsit bonyolult, de amint visszaérünk megértitek. - sóhajtok fel.
  - Miért érzem azt, hogy nő van a dologban? - pillant rám Liam. 
  - Mert igazad van. - vágja rá dühösen Niall. - Egy nő van, ami miatt ilyen a hangulat közöttünk.
  Az út további részében senki sem szólalt meg. Az egyetlen személy, aki nem fürkészett minket kíváncsian az Louis volt, hiszen ő tudta, hogy baj van vagy legalább sejtette. Előre látom, hogy ez a beszélgetés nem lesz könnyű, ahogy Niallt sem lesz az kiengesztelni. Fogalmam sincs, hogy fogja viselni Amel való kapcsolatom, hiszen elég sokszor fogja őt látni. mivel egy biztos, soha többé nem engedem őt el, történjék bármi is. 
  Amint beértünk a szállodába, Liam egyből a szobájukba vezetett minket és azt mondta addig ki sem enged, míg el nem mondjuk mi bajunk van. 
  - Hallgatunk titeket. - ül le a kanapéra. - Tudjátok a nap hátralevő részében akár itt is ülhetünk, mivel semmi dolgunk mára.
  - Nem szükséges, mivel kinyögöm. - forgatom szemeim. - Hát gondolom mindenki emlékszik még Am-re? - bólintanak. - Hát ő az oka annak, hogy Niall most dühös rám.
  - Ezt jobban is kifejthetnétek ugyanis ebből még nem igazán értjük az okát. - vágja rá Zayn.
  - Szerintem egy szóból megértitek az egészet. Pótlék. Én csak egy átkozott pótlék voltam Am számára. - morogja Niall a szoba másik végéből.
  - Hogy érted azt, hogy pótlék? - ráncolja a szemöldökét Liam.
  - Hát, hol is kezdjem. Miközben velem volt, csak őt akarta elfelejteni. - bök felém. - Engem nem is szeretett, hiszen az ő szívét Harry lopta el, engem csak arra használt, hogy felejtsen. Szép dolog nem, amikor a haverod cseszik ki veled a hátad mögött nem? - vonja fel a szemöldökét. - Azt hiszed, hogy végre boldog lehet és akkor kiderül, hogy mégsem...
  - Niall, már mondtam, hogy ez nem akkor történ, amikor veled volt. - szólalok meg. - Előtte, akkor még nem is tudta, hogy én voltam az a személy. Mindketten részegek voltunk, nem emlékeztünk egymásra. Én sem, és ő sem egészen addig a hülye esküvőig, míg meg nem csókoltam.
  - Igen és ezzel tettél tönkre mindent! - emeli fel a hangját. - Ha akkor nem teszed meg sosem derült volna ki!
  - És jobb lett volna, ha később jössz rá, mikor már teljesen elcsavarta a fejed, hogy nem te vagy neki az igaz? Jobb lett volna?
   - Nem tudom és már sosem tudhatom meg! - vágja hozzám. - Lehet, hogy így jobb volt, nem tudom. De egyet igen, hogy ezt nem fogom neked megbocsájtani. Az elmúlt időben, miután elolvastam azt a rohadt búcsúlevelét nem értettem, hogy miért ment el olyan hírtelen, te pedig tudtad mégsem mondtál nekem semmit, szerinted ez helyes volt?
  - Nem, nem volt az. - rázom meg a fejem. - De jobban érezted  volna magad tőle? Ha elmondtam volna akkor is szenvedtél volna, még jobban is, mint akkor.
  - Hát az sem volt jobb, hogy most tudtam meg. Várjunk csak egyáltalán megtudtam volna, ha akkor nem nyitok rátok?
  - Niall! Megtudtad volna, mivel mindenkinek elmondtuk volna. Nem akarok nélküle élni. Amikor elment akkor rádöbbentem, hogy nekem ő kell, nem pedig Nina. Szerinted miért bontottuk fel az eljegyzést? Azért mert mindketten rájöttünk, hogy nem akarjuk ezt. Nekem könnyebb dolgom volt, hiszen mást szerettem, ő viszont még nem akarta elkötelezni magát. Úgy látszik, hogy nem véletlenül hozott minket össze a sors Am-el, hanem azért, hogy rádöbbenjek nem akarok még megházasodni. 
  - Igaz, nem akarsz mivel inkább a haverod életét akarod elbaszni. - csattan fel. - Sokkal jobb, mint megházasodni, nemde?
  - Fejezzétek be! - szól ránk Liam, mielőtt még megszólalhattam volna. - Most pedig valaki mondja el úgy, hogy nekünk is minden tiszta legyen. 
  - Azon a bulin, amelyiken teljesen kiütöttem magam megcsókoltam valakit, aki kiderült, hogy Am volt. Egyikünk sem elékezett a személyre, így nem törődtünk vele... Aztán valami csoda folytán sejteni kezdtem, hogy ő lehet az a lány és az esküvőn ki is derült számomra, aztán pedig elüldöztem...
  - Így már világos, hogy miért haragszik rád Niall. - néz rám Zayn.
  - Megvan rá az oka, de tudnia kell, hogy nem direkt csináltam, egyáltalán nem volt ilyen szándékom. De a szívnek nem lehet parancsolni. Nem abba szeret bele, akibe mi szeretnénk, hanem, aki neki tetszik. 
  - Lehet, hogy így van sőt tudom is, de ez engem most egy csepet sem érdekel. Átvertél mikor azt hittem, hogy a barátom vagy. Hülye voltam, hogy beleszerettem... úgy látszik számomra nincs boldogság.
  - Ne mondj hülyeségeket Niall. - szólal meg most először Louis. - Mindenki számára van boldogság csak van, aki hamarabb kapja meg és van aki később, sok szenvedés után. Türelmesnek kell lenni és akkor minden rendben lesz.
  - Könnyű ezt mondani Lou. - morogja. - Szerinted ezek után én még képes leszek hinni a szerelemben? 
  - Nekem sem volt könnyű az elején, de nem adtam fel, megtaláltam El-t és boldog vagyok vele.
  Igazság szerint nem is volt annyira durva a beszélgetés. Megértem, hogy a fiúk kivannak rám, de gondolják magukat az én helyzetembe. Azt hiszed megtaláltad az igazit, már össze is akarsz vele házasodni és akkor jön egy lány, aki mindent felborít, aki elrabolja a már elrabolt szíved. Szerintük nekem ez könnyű? Én is utálom, hogy megbántottam Niallt,  nem állt szándékomban, de nem fogom azt sem engedni, hogy azért legyek boldogtalan, hogy ne bántsam meg a haverom. Biztos vagyok benne, hogy hamarosan megbékél majd és akkor minden rendben lesz közöttünk. Én biztosan azon leszek, hogy helyrehozzam ezt az egészet.
  - Jól kicsesztél vele, Hazz. - ül le mellém Lou. - Tudom, hogy nem volt szándékos, de Niallnek a szerelmi élete, hogy is mondjam sosem volt a toppon és akkor most még ez is...
  - Nem kell mondanod, mert tudom magamtól is... - sóhajtok fel. - Nem akartam ezt tenni vele, de nem tudok parancsolni az érzéseimnek.
  - Megbocsájt majd, csak még túl friss neki is ez a sok minden. Eltelik pár nap és meglátod, hogy megenyhül majd. - mosolyog rám.
   - Remélem igazad van, mert nem akarom, hogy Am ezen egye magát, ahányszor csak meglátogat minket.
  - Nem adok majd rá esélyt, mivel még most sem tudom, hogy mit csináljak vele mikor meglátom. - gondolkodik el. - Haragszom rá, hogy nekem sem válaszolt, hiszen én tudtam, hogy mi bántja. Segíthettem volna neki és nem kellett volna eltűnnie a világról, azért mert érzéseket táplál irántad. Ha tudná hány tini lány tesz ugyanígy akkor biztosan jobban érezné magát, de nem mondhattam el neki, mivel inkább mindent megszüntette, amin csak elérhettem volna. Biztos vagyok, hogy még csak az üzeneteim sem olvasta el, amiket írtam neki...
  - Most már úgyis mindegy Lou. - fordulok felé. - Megtaláltam és eszem ágába sincs őt elengedni.
  - Gondoltam, hogy ezt fogod mondani. - vigyorog fel. - Gondolom ma is találkozol vele. - bólintok. - Ad át neki üdvözletem, bár szerintem már megkapta az üzenetből, amit neki írtam. Gondolom még nem akarod a fiúk elé hozni, amíg kicsit nem csillapodnak az indulatok, de én szeretnék vele találkozni. Lesz mit megbeszélnünk.
  - Megmondom neki, szerintem ő is szeretne majd veled. Hiszen ahogy észrevettem a barátnőivel sem nagyon beszélget, csak ritkán. A lakótársa pedig nekem nagyon nem tetszik. Arra is féltékeny vagyok, hiszen fiú és látszik, hogy milyen jól kijönnek egymással. Nem akarom, hogy vele lakjon. Azt szeretném, hogy velem éljen és felmondjon a szállodában, mert abba tényleg beleörülnék, ha mindenféle pasit kiszolgálna. Ebben a pár napban azon leszek, hogy visszaköltöztessem őt az otthonába, oda ahol én is élek. Azt akarom, hogy velem éljen, de nem ebben a városban, hanem ahol megismerkedtünk.

4 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszik! Remélem, hogy Harry-nek beválik a terve, és sikerül Amanda-val összeköltöznie! És remélem, hogy Niall is rendbe jön majd!
    Várom a következő részt!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik! Harry tervével, hogy mi lesz majd kiderül a jövőben, ahogy Niall is. Hamarosan olvashatod!

      Törlés
  2. szio nagyon jó rész lett már nagyon vártam. még annyit szeretnék kérdezni hogy ezt a blogot is te írod?:http://yousavedmefromthedarkness.blogspot.hu/ mert ha igen csak azt szeretném kérdezni hogy mikor leszúj rész

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Helló! Örülök, hogy tetszett. Igen én írom, tudom, hogy rég volt benne rész, de szeretnék befejezni pár blogot, hogy több időm legyen rá és lassan mind a végé felé jár, kivéve a Lotties, de ígérem, hogy még az idén folytatom vagy ha nem az lesz az újévi ajándékom. :D

      Törlés